A vitaminok és ásványi anyagok hiánya – az emberekhez hasonlóan – komoly problémát jelent négylábú kedvenceinknél is, hiszen számos betegség kialakulásához vezethet. Ezért nem kérdés, hogy pótolni kell. Mivel a szintetikus készítmények felszívódása nem olyan hatékony, ezért fontos, hogy szerves étrend-kiegészítővel biztosítsd az egészséghez és vitalitásához szükséges tápanyagokat szőrös barátod számára. Cikkünkből most megismerheted a huminsavat, amely több mint 70 értékes hatóanyaggal támogatja a blökik egészségét. Ezen felül pedig megtudhatod, hogy mire jó, milyen állapotok esetén alkalmazhatod, és hogyan érdemes beépítened kutyusod mindennapjaiba a huminsavat.
Mi az a huminsav?
Az ún. humin anyagok – a huminsavak és fulvosavak – a növényi eredetű biomassza több évezredes bomlási folyamatának eredményei. Elhalt növények és állatok rothadása során keletkező szerves anyagok.
A huminsavat már az ókori görögök is ismerték és a test megőrzőjeként tartották számon, de az ájurvédában is régóta használják ‘shilajit’ vagy ‘ salajeet’ néven, sőt az istenek nektárjaként is emlegetik vitalitást fokozó hatása miatt. Ez nem is csoda, hiszen a huminsav több mint 70 értékes hatóanyagot tartalmaz.
Ásványi anyagai, nyomelemei és vitaminjai képesek növelni a blökik élethosszát és javítani általános egészségi állapotukat. A huminsav különlegessége abban rejlik, hogy mivel teljesen természetes étrend-kiegészítőről van szó, nem egy szintetikus anyagról, összetett tápanyagokat biztosít a négylábúak számára.
Ismerd meg a PetChef Mennyei kenguru menüt!
-
Egyre több négylábú idilli életét teszi tönkre valamilyen egészségügyi probléma, ami legtöbbször visszavezethető ahhoz, hogy milyen minőségű étel kerül kedvenced tányérjába.
Kutyusod nagytestű, idős, ízületi gyulladással, hasnyálmirigy problémákkal, vagy diszpláziával küzd, esetleg cukorbeteg? Akkor válaszd a Mennyi kenguru eledelünket!
A gondosan összeállított monoprotein raguban, a kenguruhús mellett, helyet kapott egy kis köles, quinoa, sütőtök, édesburgonya, friss erdei áfonya, valamint kurkuma és gyömbér is. A kenguruhús rendkívül magas omega-3 tartalommal, valamint hipoallergén hatással is rendelkezik, így ideális azoknak a kutyusoknak, akik allergiásak más fehérjeforrásra. A gyömbérnek és a kurkumának köszönhetően extra támogatás nyújt kutyusod ízületei számára. Biztosítja a porcok, ízületek, inak, csontok rugalmasságát és csökkenti az öregedéssel járó ízületi merevséget.
Kizárólag természetes összetevőkből, állatorvos tanácsadásával készült, frissen főzött eledeleinket még házhoz is visszük nektek!
Ne várj tovább, rendeld meg most kutyusod új kedvenc eledelét!
Mire jó a huminsav?
A huminsav fő erőssége, hogy megköti a méreganyagokat és kiüríti a kutyusok szervezetéből. Ezzel támogatja az immunrendszert és beindítja a blökik saját öngyógyító mechanizmusait, hogy hosszú boldog kutyaéletet élhessenek és megőrizhessék vitalitásukat és mozgékonyságukat.
Nézzük most meg legfőbb jótékony hatásait!
Méregtelenít
Különleges szorpciós tulajdonságainak köszönhetően a huminsav aktívan megköti az ételek és a környezeti szennyezés útján bejutó méreganyagokat és nehézfémeket, valamint eltávolítja azokat a háziállatok szervezetéből.
Rágóka válogatás
-
A kutyusod motiválása és jutalmazása fontos része a napi kapcsolatotoknak, ehhez jó, ha mindig van nálad néhány extra finom, szuperegészséges falat is.
Fontos, hogy a jutifali alacsony szénhidrát tartalommal rendelkezzen, ne tartalmazzon semmilyen mesterséges adalékanyagot és glutént sem, ami a kutyáknál is gyakran okoz ételintoleranciát, vagy allergiát.
Tökéletes választás lehetnek kutyusod jutalmazására a szuper ízletes izlandi tőkehal tallérok, izlandi farkashal bőr rágókák és izlandi tőkehal bőr rágókák is, melyeket fagyasztva szárított eljárással készítünk.
Nagy segítségedre lehetnek a fogmosások közti lepedék eltávolításában ezek a természetes alapú, tápanyagokban gazdag rágókák. Fantasztikus ízükön kívül intenzív és hosszú rágásélményt biztosítanak, így kedvenced figyelmét is lekötik. Mindennapos fogyasztás mellett kevesebb barna foglepedék és fogkő alakulhat ki, és megszűnhet a kutya rossz lehelete is.
Ne várj tovább, rendeld meg most kutyusod új kedvenc rágókáit!
Javítja az emésztést és támogatja a bélrendszer egészségét
A huminsav aktívan szabályozza az emésztési folyamatokat. A jótékony baktériumok számának növelésével támogatja a bélrendszer egészségét, amelynek nemcsak az emésztésben van fontos szerepe, de elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez is.
PETCHEF TIPP: Ha naponta huminsavat adsz a kutyaeledelhez, az segíti a kutyus bélrendszerében a vitaminok és ásványi anyagok jobb felszívódását.
Védi és regenerálja a májat
A huminsav ún. hepatoprotektív funkcióval rendelkezik, azaz védi a májat a sejtpusztulástól és serkenti a regenerálódását. Gátolja a mikotoxinok kialakulását, amelyek például penészes gyümölcs vagy hús fogyasztásakor kerülhetnek az állat szervezetébe. Ezek befolyásolhatják a növekedést, szaporodást, csökkenthetik a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, súlyos vese- és májproblémákat, valamint daganatos megbetegedéseket okozhatnak.
A huminsav helyreállítja a szervezet víz-só egyensúlyát, melynek következtében normalizálódik a máj és a vesék működése.
Hatékony allergia esetén
A huminsav nagyszerű allergiára hajlamos kutyusoknak, mert csökkenti a hisztamin termelést, és ezáltal segít enyhíteni az allergiás panaszokat. Továbbá kiváló antioxidáns, segíti a szabad gyökök megkötését, amely szintén hatékony a kellemetlen tünetek kezelésében.
Remekül alkalmazható, ha például a kutya nyalogatja a lábát, piros, gyulladt a bőre, foltokban hullik a szőre.
Csökkenti a kellemetlen szagokat
Mivel a huminsav javítja az emésztést, normalizálja az anyagcserét a kutyusok szervezetében, ezért hatékonyan szünteti meg a kellemetlen szagok – például kutya szájszag – fiziológiai okait.
Megőrzi a bőr és a szőr egészségét
A huminsavval minimálisra csökkenthető az élelmiszer- és parazita allergének, baktériumok, gombák és vírusok által okozott bőrbetegségek kialakulásának valószínűsége.
Habzsolásgátló kutyatál
-
A kutyusok sokszor hajlamosak a habzsolásra, ami felfúvódáshoz, emésztési problémákhoz vezethet. A PetChef kínálatában már elérhető a habzsolásgátló szilikon tál, mely megakadályozza, hogy kedvenced túl nagy lendülettel lásson neki a falatozásnak és felesleges levegőt nyeljen. A barázdákkal ellátott tál emellett fizikai és szellemi stimulációt biztosít kedvencednek, hiszen a kutyusnak minden egyes falatért alaposan meg kell dolgoznia, ami remek unaloműző számára. Sőt, akkor is jól jön, ha szeretnéd lekötni szőrös barátod figyelmét például körömvágás vagy fazonírozás közben.
Támogatja a betegségek utáni felépülést
A huminsav gyulladáscsökkentő és sebgyógyító tulajdonságokkal rendelkezik, segít helyreállítani az immunrendszert és az állat belső szerveinek működését a műtétek vagy különböző betegségek kezelése után.
Huminsav mellékhatásai: mire figyelj a huminsav adagolása során?
Mint az előbbiekben láthattuk, a huminsav nagyon előnyös a blökik számára, természetes méregtelenítő, immunerősítő és támogatja a tápanyagok jobb felszívódását. Azonban mint minden étrend-kiegészítőnél, itt is fontos, hogy csakis kutyusoknak készített terméket vásárolj. Mindig tartsd be a pontos adagolást, hogy kedvenced teljes biztonsággal fogyaszthassa és minden előnyét élvezhesse.
Mivel a huminsav méregtelenítő hatású, nem szerencsés, ha a kutya a kelleténél nagyobb dózist kap belőle. Ha nem vagy biztos abban, hogy mekkora mennyiségre van szüksége, mindenképpen konzultálj állatorvosoddal.
Az alábbi esetekben szintén érdemes szakemberhez fordulnod a megfelelő adagolás érdekében:
- A kutyus vemhes vagy szoptat.
- Kedvencednek bármilyen egészségügyi problémája van, legyengült.
- A kutya allopátiás gyógyszert szed, mivel a huminsav befolyásolhatja annak felszívódását.
Hogyan építsd be a huminsavat kedvenced étrendjébe?
Az egyik legegyszerűbb módja, ha huminsav termékek, táplálék-kiegészítők formájában vásárolod meg és naponta adagolod kedvenc kutyaeledeléhez.
Emellett beépítheted étrendjébe is, ha olyan alapanyagokból készült finomságok kerülnek a tányérjára, amelyek gazdagok ebben a vegyületben. Ez jelenthet biotermőföldön termesztett ételeket, de bármilyen friss, teljes értékű, táplálék hasznos lehet kutyusod számára. A leveles zöldek, a gyökérzöldségek, például a sárgarépa, fehérrépa, cékla kiváló választás négylábú barátodnak.
Ismerd meg a PetChefet!
Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.
A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben, valamint egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.
Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.
Ismerd meg a PetChefet!
Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.
A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben és egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.
Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.
Házi készítésű főtt kutyaeledeleink
Ünnepi malac
Érzékeny gyomorra
Tanyasi marha
Fokozott energiaszükségletre
Háztáji bárány
A szőr- és bőr támogatására
Szüreti pulyka
Az emésztés támogatására
Erdei nyúl
A máj- és vese támogatására
Atlanti lazac
Az immunrendszer támogatására