Frissen főtt kutyaeledelek a basset houndnak

A Columbo kutyájaként elhíresült basset hound szomorú tekintetével és hosszú, lógó füleivel azonnal meglágyítja a kutyarajongók szívét. Ez a rövid lábú és zömök kutyus ugyanakkor csak látszólag mélabús, a valóságban egy vérbeli vadász és a család vidám, hűséges barátja. Ugyanakkor kissé önfejű tud lenni, és imád lustálkodni, ezért néha kihívás biztosítani az elegendő mozgást a számára. Cikkünkból most mindent megtudhatsz a basset hound tartásáról, gondozásáról és etetéséről, így eldöntheted, hogy mennyire ideális neked ez a kutyafajta.

A Basset Hound Gondozasa Tulajdonsagai Es Etetese

A basset hound külseje

A Basset Hound név a francia “bas” szóból származik, ami alacsonyt jelent. És valóban: a fajta jellegzetessége a mélynövésű, de zömök testalkat, rövid lábakkal és hosszú háttal. A vaskosságot jól mutatja, hogy bár a basset marmagassága mindössze 30-38 cm közötti, testsúlya akár 20-35 kg között lehet. Valójában egy nagy méretű kutyáról van szó, csak rövid lábakon. A rövid lábak egyébként a törpeség egyik formájának, az achondroplásiának köszönhető.

Feje jellegzetes kerek formájú, állkapcsa mély, bőre pedig laza, lötyögős és erősen ráncolódik a homlokán – emiatt tűnik a tekintete olyan szomorúnak. Fülei hosszúak és lelógnak. Farka hosszú, és feltartva hordja.

A basset hound bundája rövid, sűrű és fényes, tapintása durva. A bunda színe leggyakrabban trikolor, azaz 3 színből áll össze, de a két színű változatok is elfogadottak. A klasszikus fekete, fehér és barna színösszeállításokon kívül a többi kopó szín is elfogadott.

A basset hound vérmérséklete és jelleme

A basset hound nyugodt, visszafogott természetű, kitűnő családi kutya, aki a család minden tagjával és akár más állatokkal, cicákkal is remekül kijön. Nagyon kedveli a gyerekeket, arra viszont figyelni kell, hogy nagy testsúlyával könnyen felboríthatja a kisebbeket. Beltéren nyugodt, ugyanakkor éber, őrzésre is kiváló. Érdekessége, hogy ugatása inkább öblös vonyításhoz hasonlít, ami igen hangos és messzire elhallatszik. Hangját márpedig szereti hallatni, így vékonyfalú társasházakba nem a legjobb választás.

Természete alapvetően vidám, ugyanakkor hajlamos a lustaságra, ezért fontos, hogy motiváld a mozgásra. A kertnek viszont nagyon örül, hiszen itt kedvére szimatolhat, a kertben jóval aktívabb is. Szaglása szinte egyedülálló, nyomkövetésben kimagaslóan tehetséges, hiszen eredetileg vadászkutyának tenyésztették, remekelt a nyúlvadászatban. Ma már ritkábban használják erre a célra. Vadászösztöne ezért a különböző vérvonalakon különböző mértékű lehet.

A basset hound nagyon szereti a családját és rendkívül fontos számára a társaság, emiatt ne hagyd hosszú időre egyedül, mert ilyenkor szeparációs szorongás alakulhat ki nála és viselkedése destruktívvá is válhat.

Méret

Közeptermetű | marmagassága: 28–38 cm, súlya: 20-34 kg

Mozgásigény

Alacsony

Élettartam

10-13 év

Vérmérséklet

Barátságos, makacs, szeret lustálkodni

Etetés

Napi 2x-3x

Gyakori ételallergia

Búza, glutén, csirke

Ajánlott PetChef menü

Tanyasi marha, Szüreti pulkya

Színek

A basset hound nevelése

A basset hound nevelése nem a legegyszerűbb feladat, hiszen vadászkopó múltjához hűen önálló elképzelése van arról, hogy mit szeretne és mit nem szeretne megtanulni. Önfejűsége miatt a türelem és a következetesség kulcsfontosságú a nevelésében.

Íme néhány tipp a basset hound neveléséhez:

  • Ez az érzékeny lelkű fajta rosszul viseli a keménységet és a szigort, ilyenkor teljesen bezárkózik. Jutalmazással és játékkal veheted rá legkönnyebben a tanulásra.
  • A szobatisztaságra nevelés is kihívást jelenthet az esetében, legyél vele gyengéd és türelmes.
  • Bár alapvetően jól viseli a többi kutyát és állatot, érdemes már korán elkezdeni a szocializációját. Ebben nagy segítségedre lehet a kutyaovi vagy kutyanapközi.
  • Minél előbb szoktasd hozzá a környezeti zajokhoz, különböző szagokhoz és egyéb ingerekhez.
  • A kutyaiskola nagy segítséget jelenthet a basset hound tanításában. Válassz olyan kutyasulit, ahol nagy tapasztalattal rendelkeznek a makacs vadászkutyák oktatásában!

EXTRA TIPP: A basset hound imádja a finom jutifalatokat, a kiképzésben nagy sikereket érhetsz el vele. Ugyanakkor, mivel erősen hajlamos a hízásra, esetében különösen fontos, hogy a jutifali egészséges legyen, alacsony szénhidrát tartalommal rendelkezzen, és ne tartalmazzon semmilyen mesterséges adalékanyagot, de lehetőleg glutént sem, ami kutyáknál is gyakran okoz ételintoleranciát, vagy -allergiát.
A PetChef kínálatában már elérhetőek az ínycsiklandozóan finom és omlós tőkehal rágókák, amelyek fagyasztva szárított eljárással készülnek friss tőkehalból. Tökéletes választás kutyusod jutalmazására!

A Basset Hound Gondozasa Tulajdonsagai Es Etetese 2

A basset hound betegségei, életmódbeli tanácsok

A basset hound imád enni, viszont lakásban tartva nem túl aktív, így rendkívül gyorsan felszaladhatnak rá a kilók. Ez mind gerinc-, mind végtagproblémákhoz vezethet, de hajlamosít a cukorbetegségre vagy szív- és érrendszeri betegségekre. Gondoskodj róla, hogy kedvenced rendszeresen mozogjon, még akkor is, ha ennek megpróbál ellenállni!

A basset hound számára hosszú hátának köszönhetően veszélyes a lépcsőzés, porckorong-problémák kialakulásához vezethet. Ezért lehetőleg csak földszintes, vagy liftes házba válaszd ezt a fajtát, illetve akkor, ha nem jelent gondot felvinni a lépcsőn a harmincöt kilónyi kutyust. Ugyanez igaz az ugrálásra: ne engedd kedvencedet kiugrani az autóból, és a kanapéhoz helyezz inkább rámpát, amin felmászhat.

Mire kell még figyelni a basset hound esetében?

  • A fajta lógó és hosszú füle szintén nagyon kényes, hiszen könnyen begyulladhat, ezért rendszeres ellenőrzésre és tisztításra van szüksége.
  • Mivel a basset hound nagyon alacsony, ezért hideg időben a nemi szervek tájéka és a fülek végei elfagyhatnak, ezért ilyenkor csak rövidebb sétákra vidd kedvencedet.
  • Kánikula idején pedig csak a kora reggeli és a késő esti órák alkalmasak a sétára, ez a kutyus ugyanis rosszul tűri a hőséget.
  • Csakis minőségi, szénhidrátban és zsírban szegény kutyaeledel kerüljön a tányérjára.
  • Rendszeresen figyeld kutyusod testsúlyát, ha súlygyarapodást tapasztalsz, mérsékeld a napi ételmennyiséget.
  • Ha bármi szokatlan tünetet, problémát tapasztalsz, azonnal fordulj állatorvoshoz és 1-1,5 évente vidd el egy teljes körű egészségügyi kivizsgálásra.

Nulladik lépés: kizárólag hiteles tenyésztőtől vásárolj kiskutyát!

Az első lépés a megfelelő tenyésztő kiválasztása. Sajnos a basset hound népszerűségének és az óriási keresletnek köszönhetően rengetegen szaporítják a jó pénzkereseti lehetőség miatt. A szaporítókat pedig sajnos nem érdeklik a fajta érdekei és az sem, ha valamilyen genetikai betegség öröklődik a vérvonalon. Éppen ezért válassz nagyon körültekintően tenyésztőt!

Miről ismerheted fel a jó tenyésztőt?

  • Minden esetben törzskönyvet ad, amihez tenyész alkalmassági vizsgát kell tenni
  • Oltási könyvvel, féregtelenítve kínálja a kölyköket
  • Tagja valamilyen egyesületnek
  • Mindent tud a fajtáról és szívesen válaszol a kérdésekre
  • Az ellések között hagy időt az anyakutyának a regenerálódásra

Milyen basset hound kiskutyát válassz?

Különösen figyelj arra, hogy a túl rövid lábú, túl hosszú hátú szülőktől származó kölykök egészségügyi hátrányt szenvedhetnek, úgyhogy ne válassz ilyen alomból kiskutyát. Szintén nem ajánlott nagyon laza bőrű vagy túl hosszú fülű szülőktől származó kölyköt választani.

A Basset Hound Gondozasa Tulajdonsagai Es Etetese 2

habzsolásgátló tál

Habzsolásgátló kutyatál

    A kutyusok sokszor hajlamosak a habzsolásra, ami felfúvódáshoz, emésztési problémákhoz vezethet. A PetChef kínálatában már elérhető a habzsolásgátló szilikon tál, mely megakadályozza, hogy kedvenced túl nagy lendülettel lásson neki a falatozásnak és felesleges levegőt nyeljen. A barázdákkal ellátott tál emellett fizikai és szellemi stimulációt biztosít kedvencednek, hiszen a kutyusnak minden egyes falatért alaposan meg kell dolgoznia, ami remek unaloműző számára. Sőt, akkor is jól jön, ha szeretnéd lekötni szőrös barátod figyelmét például körömvágás vagy fazonírozás közben.
    megnézem

A basset hound betegségei

A felelős basset hound tenyésztőtől származó kutyák általában egészségesek, ám, mint ahogyan az összes fajtánál, náluk is előfordulhatnak kifejezetten a fajtára jellemző betegségek.

Allergiák

Az allergia gyakori betegség a kutyáknál, beleértve a basset houndot is.

Az allergiának három fő típusa van:

  • ételallergia, amelyet az étrendből bizonyos ételek kiiktatásával lehet kezelni
  • a kontaktallergia, amelyet egy helyi anyagra, például ágyneműre, bolhaporra, kutyasamponokra és egyéb vegyi anyagokra adott reakció okoz
  • légúti allergia, amelyet a levegőben lévő allergének, például pollen, por, penész vált ki

A kezelés az okoktól függően változik, és magában foglalhat étrendi korlátozásokat, gyógyszerszedést és környezeti változásokat.

Csípődiszplázia

Ez egy örökletes rendellenesség, amelynek lényege, hogy a csípőízület vérellátása nem megfelelő. Ezért ezen a területen a combcsont felső területei károsodnak. Már 4 hónapos kutyusoknál is jelentkezhet, de mindenképpen 1 éves kor alatt jellemző.

A diszplázia eleinte sokszor tünetmentes, a kutyus korának előrehaladtával azonban gyulladás, fájdalom és sántítás alakulhat ki. Egyik legjellemzőbb tünete, hogy a kutya húzza a lábát. Bár tornáztatással és megfelelő diétával sokat lehet javítani az állapoton, teljesen nem gyógyítható.

Mivel csípődiszpláziával diagnosztizált kutya nem tenyészthető, mindenképp kérj negatív teszteredményt a tenyésztőktől!

Gyomor dilatációs-volvulus (gyomortágulás, bélcsavarodás)

Akkor léphet fel a probléma, ha egyszerre túl sokat és túl gyorsan eszik a kutya, rengeteg vizet iszik rá és aztán egyből aktív mozgásba kezd. Ha puffad a gyomra, öklendezik hányás nélkül vagy túlságosan nyáladzik, azonnal fordulj vele orvoshoz!
Ha nem kezelik időben, a kór akár halálos is lehet. Ezért nagyon figyelj kedvencedre, hogy ne futkározzon és játsszon evés után, illetve inkább kisebb adagokban, napi több részre elosztva add neki az ételt.

Panostesis – csonthártyagyulladás okozta átmeneti sántaság

A fiatal basseteknél jelentkező betegség tünete a hirtelen fellépő sántaság, amelyet a kölykök általában két éves korukra kinőnek. A sántaság lehet enyhe vagy súlyos. Sok állatorvos nem ismeri ezt a problémát a basset hound esetében, és tévesen könyökdiszpláziának, csípőízületi diszpláziának, térdkalács ficamnak vagy akár komolyabb rendellenességnek diagnosztizálhatja. Ha rosszul diagnosztizálják, az állatorvos esetleg olyan műtétet szeretne végezni a kutyán, amelyre nincs szükség. Ha tünetek jelentkeznek, kérj második szakvéleményt egy ortopéd szakorvostól, mielőtt engedélyeznéd a műtét elvégzését.

Szembetegségek

A basset hound szeme különösen érzékeny és a következő problémák jelentkezhetnek nála:

  • Hajlamosak a zöldhályogra, azaz glaukómára, amely során a szemben több csarnokvíz termelődik, mint amennyi el tud vezetődni. Ezáltal a felesleges folyadék felhalmozódik a szemben, a szem szöveteire terhelődő nyomás pedig megnő, ami a szem szöveteinek károsodását, részleges vagy teljes látásvesztést eredményezhet. Gyógyszeresen vagy műtéti úton lehet kezelni.
  • Szemhéjbefordulás: Ilyenkor a szemhéj széle nem illeszkedik pontosan, párhuzamosan a szem felszínéhez, hanem a szem felé fordul, és a széle érintkezik a szemmel. Emiatt a szemhéj szélén, súlyosabb esetben annak külső oldalán található szőrszálak hozzáérnek a szaruhártyához, és irritálják azt.
  • Szemhéjkifordulás: Öröklött rendellenesség, amely esetén a kifordult szemhéjak kötőhártyája állandóan vörös, gyulladt. Gyakorlatilag folyamatos, rendszeres kezelésre szorul.
  • Cseresznye szem betegség: a cseresznye szem a 3. szemhéj mirigyének előesése. A szemhéjban található könnytermelő mirigyet rögzítő szövetek olykor olyan lazák, hogy a mirigy elődomborodik a helyéről és kis piros dudorként (cseresznye) jelenik meg a szemrésben. Az előesett mirigy műtéti úton visszahelyezhető eredeti helyzetébe.

Intervertebrális lemezbetegség

Az intervertebrális lemezbetegségben (IVDD) szenvedő kutyáknál a porckorong közepe elmeszesedik, a kapszula pedig törékennyé válik. A porckorong kapszula figyelmeztetés nélkül elrepedhet, így a gerincvelő közepén lévő elmeszesedett anyag bejuthat a gerinccsatornába és nyomást gyakorolhat a gerincvelőre.

Milyen tünetek esetén gyanakodj IVDD-re?

  • Nyak-, végtag- vagy hátmerevség
  • A hátsó lábak húzása
  • Nyilvánvaló fájdalom futás vagy ugrás közben
  • Fokozott érzékenység a mozgásra vagy érintésre
  • Csökkent aktivitás

Térdkalácsficam (patella luxatio)

A térdkalácsficam azt jelenti, hogy a térdkalács (patella) elmozdul a normál helyzetéből. Ilyenkor a kutyus számára fájdalmas a láb terhelése. Súlyos esetben krónikussá válhat a probléma, és műtéti beavatkozás is szükségessé válhat.

Von Willebrand-szindróma

A von Willebrand-szindróma egy örökletes vérbetegség, amelyet a VIII. alvadási faktor (von Willebrand-faktor) hiánya okoz. Elsődleges jele, a sérülést vagy műtétet követő túlzott vérzés. Egyéb tünetek, például orrvérzés, vérző íny, vagy gyomor- és bélvérzés is előfordulhat. A legtöbb von Willebrand-kóros kutya normális életet él.

Gyanú esetén azonban mindenképpen érdemes az állatorvossal vizsgálatokat végezni a szindróma igazolására.
Extra tipp: bár a legtöbb a basset hound hosszú és és boldog életet él, a fenti betegségekre való hajlam miatt érdemes már kölyökkutya korban kisállat biztosítást kötni rájuk. Így még a hosszabb kezelés sem fog különösebb anyagi problémát jelenteni.

A basset hound etetése

A basset hound fokozottan hajlamos az elhízásra, ami hosszú hátú fajtaként különösen veszélyes a számára. Imád nasizni, és ha kell, hosszasan könyörög az extra falatokért. De légy erős, és állj ellen, hiszen a kutyus egészsége a tét!

  • A legjobb, ha az eledelét napi két vagy akár három etetésre osztod szét, így kevesebb idő telik el az etetések között. Ez azért is előnyös, mert a fajta hajlamos a gyomorcsavarodásra, és a kisebb adagokban történő etetés ennek az esélyét is csökkenti. Ha a kiképzéshez jutalomfalatokat használsz, ennek az energiatartalmát is számítsd bele a napi adagba!
  • Válassz számára alacsony energiatartalmú, teljes értékű és tápanyagban gazdag eledelt, minél kevesebb zsírral és szénhidráttal.
  • Kutyusod energiáját elsősorban állati fehérjékből nyeri, ezért ügyelj rá, hogy magas minőségű, állati fehérjében gazdag, mesterséges adalékanyagoktól mentes táplálékot válassz

Azonban fontos tudnod, hogy bár sok helyen az extra magas hús- vagy fehérjetartalmat hirdetik az eledel legfontosabb tulajdonságaként, az állatorvosok szerint a túl magas fehérjetartalmú étel vese- és májproblémákat okozhat. Bár sok helyen a száraztápos etetést javasolják, a legtöbb száraztáp nem lesz jó megoldás a kutyus etetésére, hiszen silány összetevőkből készül, és a gyártási eljárás is elpusztítja az értékes összetevőket.

A száraztápokról itt írtunk bővebben.

Petchef Szureti Pulyka Kutyaeledel Uj2 1

Ismerd meg a PetChef Szüreti pulyka menüt!

    Egyre több négylábú idilli életét teszi tönkre valamilyen egészségügyi probléma, ami legtöbbször visszavezethető ahhoz, hogy milyen minőségű étel kerül kedvenced tányérjába.

    Kutyusod túlsúlyos, hízékony, érzékeny emésztésű, esetleg cukorbeteg? Akkor válaszd a Szüreti pulyka eledelünket! A gondosan összeállított monoprotein raguban, a pulykahús mellett, helyet kapott még egy kis barna rizs, sárgarépa, zöldborsó, édesburgonya és chia mag is.

    Kis kedvenced szeret enni? Torkos kutyusodnak problémák vannak az emésztésével? Esetleg már súlyproblémákkal küszködik, és kicsit kigömbölyödött négylábú pajtásod? Szüreti pulyka eledelünk alacsony zsírtartalma és a benne található könnyen emészthető szénhidrátok miatt kiváló választás azoknak a kutyusoknak, akikre hamar felszaladnak a kilók.

    Kizárólag természetes összetevőkből, állatorvos tanácsadásával készült, frissen főzött eledeleinket még házhoz is visszük nektek!

    Ne várj tovább, rendeld meg most kutyusod új kedvenc eledelét!

    rendelek

Vegyes etetés – jó megoldás a tisztán száraztápos etetés helyett

A tisztán száraztápos etetés helyett még mindig pénztárcakímélő, de egészségesebb megoldás az úgynevezett vegyes etetés. Ez azt jelenti, hogy a száraztápot valamilyen – mondjuk 50-50%-os arányban – keverd össze valamilyen másik, magasabb víztartalmú prémium kutyaeledellel, például esetünkben PetChef eledellel. Ilyenkor értelemszerűen a kutyus testsúlyának megfelelő mennyiségből csak a választott aránynak megfelelő mennyiséget kell venni – tehát 50-50%-os aránynál 50%-ot az adott eledelből.

A vegyes etetés további előnye, hogy mivel a táp általában ugyanaz marad, a hozzászokási idő is rövidebb. A kutyusok étvágya is javul, hiszen míg önmagában a száraztáp nem túl vonzó, “valódi” étellel keverve már étvágygerjesztőbb.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy hetente ellenőrizd a kutyus testsúlyát, és szükség szerint igazíts a mennyiségeken!

A PetChef frissen főtt kutyaeledeleinek receptjeit a kutyák táplálkozására specializálódott állatorvos, Dr. Varga József állította össze. Összetevőink frissek és emberi fogyasztásra is alkalmasak, így bátran adhatod menüinket basset houndnak is.

A basset hound mozgásigénye, játék

Ahogy már említettük, a basset hound beltéren hajlamos a lustálkodásra. Kültéren azonban előjön belőle vadászkutya hajlama, így boldogan szaglászik és futkározik. Ezért szerencsés, ha a lakáshoz kis kert is tartozik. Egyébként pedig kedveli a hosszú sétákat is, bár tempója komótosabb a hosszú lábú fajtáknál.

Imádja a nyomkeresős, szimatolós feladatokat, Amerikában basseting-nek nevezett nyomkövetős versenyeket is szerveznek a számára, így bármilyen ilyen jellegű kutyasport ideális a számára. Agilityben is jól szerepel, ha megfelelően kiképzik.

A basset hound ugyanakkor rosszul úszik, így medence vagy tó mellett különösen kell figyelni rá, különben könnyen bajba keveredhet.

A basset hound ápolása

A fajta ápolása viszonylag könnyű, szőrzetét elegendő néhány naponta egy kutyakefével vagy kézre húzható kutyakesztyűvel átkefélni. Mivel egész évben vedlik, ezért a rendszeres kikefélés segít megakadályozni, hogy mindenütt elhullott szőrszálakkal találkozz.

Fürdetni csak akkor kell, ha nagyon összekoszolja magát.

Mire kell még figyelni a basset hound ápolásánál?

  • Heti több alkalommal tisztítsd meg a ráncokat egy puha ronggyal, és töröld szárazra, hogy a ráncokban ne gyűljön fel kosz és ne telepedjenek meg a kórokozók.
  • Ilyenkor nézd át a füleket is, hiszen a fajta nagyon hajlamos a fülek gyulladására, mivel ezek nem tudnak megfelelően szellőzni. A fülek belsejét ilyenkor tisztítsd meg erre a célra kifejlesztett ápoló folyadékkal. A hallójáratokat nem kell megtisztítani, fülpálcikát semmi esetre se használj!
  • Ha pirosságot vagy kellemetlen szagot tapasztalsz a fülekben, az fertőzést jelezhet, ilyenkor forduljatok állatorvoshoz!
  • Vágd le a kutyusod körmeit havi egy vagy két alkalommal, ha nem kopnak természetesen! Ebből a cikkből mindent megtudhatsz a karom levágásáról.
  • A fogakat érdemes heti pár alkalommal, vagy akár minden nap megtisztítani. Ez segít megakadályozni a fogkőképződést és megelőzni a későbbi szájüregi betegségeket.

+1 FOGÁPOLÁSI TIPP: A lepedék eltávolításában a fogmosások között nagy segítségedre lehet egy természetes alapú, tápanyagokban gazdag rágóka. A Petchef kínálatában megtalálod a szuper ízletes farkashal bőr vagy tőkehal bőr rágókákat, amelyek fantasztikus ízükön kívül intenzív és hosszú rágásélményt biztosítanak, így kedvenced figyelmét is lekötik.

Petchef Kutya Ragoka Valogatas

Rágóka válogatás

    A kutyusod motiválása és jutalmazása fontos része a napi kapcsolatotoknak, ehhez jó, ha mindig van nálad néhány extra finom, szuperegészséges falat is.

    Fontos, hogy a jutifali alacsony szénhidrát tartalommal rendelkezzen, ne tartalmazzon semmilyen mesterséges adalékanyagot és glutént sem, ami a kutyáknál is gyakran okoz ételintoleranciát, vagy allergiát.

    Tökéletes választás lehetnek kutyusod jutalmazására a szuper ízletes izlandi tőkehal tallérok, izlandi farkashal bőr rágókák és izlandi tőkehal bőr rágókák is, melyeket fagyasztva szárított eljárással készítünk.

    Nagy segítségedre lehetnek a fogmosások közti lepedék eltávolításában ezek a természetes alapú, tápanyagokban gazdag rágókák. Fantasztikus ízükön kívül intenzív és hosszú rágásélményt biztosítanak, így kedvenced figyelmét is lekötik. Mindennapos fogyasztás mellett kevesebb barna foglepedék és fogkő alakulhat ki, és megszűnhet a kutya rossz lehelete is.

    Ne várj tovább, rendeld meg most kutyusod új kedvenc rágókáit!

    rendelek

Kinek való és kinek nem való a basset hound?

Mikor válaszd a basset houndot?

  • Ha szeretnél egy nyugodt, hűséges társat, akivel kellemes sétákat tehetsz, de boldogan lustálkodik veled a kanapén is
  • Ha érdekelnek a nyomkövetős kutyasportok, ahol kitűnő szaglását kamatoztatja
  • Ha elég türelmes és kitartó vagy a fajta neveléséhez
  • Ha ellen tudsz állni a könyörgő pillantásoknak, amikor a finom falatokról van szó

Mikor ne válaszd ezt a fajtát?

  • Ha egy aktív sporttársat keresel
  • Ha zavar, hogy a fajta egész évben vedlik
  • Lépcsőházas társasházba, ahol nincs lift

És végül egy kis történelem: így alakult ki a basset hound fajta

A basset hound története egészen a 16. századi Franciaországba és Belgiumba nyúlik vissza. Története kissé homályos, hiszen akkoriban minden alacsony kutyát bassetnek hívtak. Ősei valószínűleg a szintén francia basset d’artois, amelyet később bloodhound-okkal és beaglekkel kereszteztek. A fajta feltehetően a 16-19. század között nyerte el maihoz hasonló karakterét.

Az első basset houndnak nevezett kutyák a 19. század közepén jutottak el Angliába, népszerűségüket pedig Sir Everett Millais-nek köszönhetik, aki Model nevű bassetjével és egy tenyésztési programmal ismertette meg a fajtát a nagyobb közönséggel. Millais-t gyakran a fajta atyjának is nevezik. Hamarosan a nemesi körökben is elterjedt, többek között Alexandra wales-i hercegnő is tartott a rövidlábú kutyusokból királyi kenneljében. 1880-ban önálló fajtának ismerték el a Brit Kennel Klubban. Amerikában pedig a 20. század első felében jelent meg.

A 70-es években a basset houndok berobbantak a pop kultúrába is – rengeteg reklámban szerepeltek, Magyarországon pedig a híres krimi sorozatban, Columbo kutyájaként ismerte meg őket a nagyközönség. Ezután a basset szinte divatkutyává vált, amit a fajta a felelőtlen tenyésztés miatt igencsak megsínylett. Ma már a tenyésztés tudatosabb, de még mindig előfordulnak extremitások.

Jozsi Doboz Badge New Small 1

Ismerd meg a PetChefet!

Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.

A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben, valamint egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.

  • A recepteket dr. Varga József állatorvos állította össze nem csak az egészség megőrzésére, hanem akár különleges táplálkozási igénnyel rendelkező kutyusok számára is. Eledeleink között megtalálhatóak hipoallergén alternatívák, illetve a máj, a vese, a szőr és bőr, valamint az ízületek támogatására megalkotott menük is.
  • Teljesen tartósítószer- és adalékanyagmentes
  • Rendkívül kényelmes a rendelés, szállítás
  • Ügyfélszolgálatunk közvetlenül elérhető telefonon, bármilyen kérdésben szívesen adunk tanácsot

Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.

Jozsi Doboz Badge New Small 1

Ismerd meg a PetChefet!

Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.

A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben és egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.

  • A recepteket dr. Varga József állatorvos állította össze nem csak az egészség megőrzésére, hanem akár különleges táplálkozási igénnyel rendelkező kutyusok számára is. Eledeleink között megtalálhatóak hipoallergén alternatívák, illetve a máj, a vese, a szőr és bőr, valamint az ízületek támogatására megalkotott menük is.
  • Teljesen tartósítószer- és adalékanyagmentes
  • Rendkívül kényelmes a rendelés, szállítás
  • Ügyfélszolgálatunk közvetlenül elérhető telefonon, bármilyen kérdésben szívesen adunk tanácsot

Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.

Házi készítésű főtt kutyaeledeleink

Ünnepi malac

Érzékeny gyomorra

Megnézem

Tanyasi marha

Fokozott energiaszükségletre

Megnézem

Háztáji bárány

A szőr- és bőr támogatására

Megnézem

Szüreti pulyka

Az emésztés támogatására

Megnézem

Erdei nyúl

A máj- és vese támogatására

Megnézem

Atlanti lazac

Az immunrendszer támogatására

Megnézem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük