A kedvenceink szorongásával foglalkozó előző írásunkban a külső jelek, tünetek felismerésével foglalkoztunk, a második részben pedig a szorongás lehetséges okait, azok megelőzését, valamint a szorongás elleni hatásos fellépés stratégiáit vázoljuk.

Számtalan oka lehet annak, ha egy kutya szorong. Igen gyakran fordul elő például az állatorvosnál, de kiválthatja a szorongást, ha az addig megszokott környezetéből kiszakad a kutya, és egy új, ismeretlen helyre kerül. Ezért is érdemes kicsit jobban odafigyelnünk kutyánkra például költözéskor vagy nyaraláskor.

A megszokott környezetben történő drasztikus változások is megviselhetik kedvencünk idegrendszerét. Ha új szobatárs vagy lakótárs érkezik, ha egy új partner lép az életünkbe, vagy épp fordítva, ha egy párkapcsolat véget ér, és az egyik fél elköltözik, kedvencünknél átmeneti szorongás figyelhető meg, ami akkor ér csak véget, ha a változás hosszabb távon pozitív kimenetelű, vagy ha megszokja az új helyzetet. A szorongás veszélye fennállhat természetesen akkor is, ha születés vagy örökbefogadás, vagy rosszabb esetben válás, haláleset történik a családban. Gyakran fordul elő az is, hogy egy új háziállat érkezik a házhoz, ami – ha összepasszol kutyánkkal – akár jól is elsülhet, de ha a barátkozás nem megy olyan gördülékenyen, akkor a kutyusunk elhanyagoltnak érezheti magát, és féltékeny lesz az új jövevényre, ami szintén mindennapi szorongáshoz vezethet.

A leggyakoribb és talán minden kutya által tapasztalt félelem-, és szorongáskeltő inger: az erős hanghatás (tűzijáték, mennydörgés, petárda). A zajfóbia minden háziállat közül a kutyákra a legjellemzőbb, ami nem is meglepő, hiszen kitűnő a hallásuk.

Mit tehetünk a szorongás csökkentése érdekében?

A legfontosabb természetesen a szorongást kiváltó okok a megszüntetése, de ha ez nem megoldható, akkor próbáljuk meg ellenkondicionálni kedvencünket, vagyis egy pozitív asszociációval összekapcsolni a fejében a negatív ingereket. Például vigyük el állatorvos után egy jó kis sétára, vagy adjunk neki ízletes falatkákat, ha tudjuk, hogy aznap tűzijáték lesz. Ha ehhez hozzászokik a kutyánk, egy idő után a két ingert összekapcsolja fejben, és a pozitív inger csökkenteni fogja a stresszt és a szorongást.

Ugyanígy, ha nagyobb változások történnek otthon, érdemes kialakítani bizonyos rutint az állat életében: biztosítsunk egy megnyugtató helyet neki, egy kellemes kutyaházat, ahová visszavonulhat pihenni, és törekedjünk arra, hogy mindig azonos időben történjen az etetés vagy a séta. A kiszámíthatóság és a rendszeresség segít, hogy egy biztonságos légkör alakuljon ki az kutyánk életében.

Szintén hatásos módszer, ha megtanítjuk a kutyánkat az „ül” és a „fekszik” parancsokra. Amikor a kutyus elvégzi ezeket a feladatokat, jutalmazzuk meg, és amikor legközelebb félelmetes vagy szorongó állapotba kerül ebünk, akkor ezzel a játékkal elterelhetjük a figyelmét. A közös játék és mozgás pedig – ugyanúgy ahogy nálunk, embereknél – szintén csökkenthetik a stresszhormonok termelődését.

Ha a fenti megoldások nem működnek, és kedvencünk hosszabb ideig produkálja a szorongás tüneteit, akkor érdemes szakember segítségét kérni.

Jozsi Doboz Badge New Small 1

Ismerd meg a PetChefet!

Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.

A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben, valamint egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.

  • A recepteket dr. Varga József állatorvos állította össze nem csak az egészség megőrzésére, hanem akár különleges táplálkozási igénnyel rendelkező kutyusok számára is. Eledeleink között megtalálhatóak hipoallergén alternatívák, illetve a máj, a vese, a szőr és bőr, valamint az ízületek támogatására megalkotott menük is.
  • Teljesen tartósítószer- és adalékanyagmentes
  • Rendkívül kényelmes a rendelés, szállítás
  • Ügyfélszolgálatunk közvetlenül elérhető telefonon, bármilyen kérdésben szívesen adunk tanácsot

Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.

Jozsi Doboz Badge New Small 1

Ismerd meg a PetChefet!

Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.

A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben és egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.

  • A recepteket dr. Varga József állatorvos állította össze nem csak az egészség megőrzésére, hanem akár különleges táplálkozási igénnyel rendelkező kutyusok számára is. Eledeleink között megtalálhatóak hipoallergén alternatívák, illetve a máj, a vese, a szőr és bőr, valamint az ízületek támogatására megalkotott menük is.
  • Teljesen tartósítószer- és adalékanyagmentes
  • Rendkívül kényelmes a rendelés, szállítás
  • Ügyfélszolgálatunk közvetlenül elérhető telefonon, bármilyen kérdésben szívesen adunk tanácsot

Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.

Házi készítésű főtt kutyaeledeleink

Ünnepi malac

Érzékeny gyomorra

Megnézem

Tanyasi marha

Fokozott energiaszükségletre

Megnézem

Háztáji bárány

A szőr- és bőr támogatására

Megnézem

Szüreti pulyka

Az emésztés támogatására

Megnézem

Erdei nyúl

A máj- és vese támogatására

Megnézem

Atlanti lazac

Az immunrendszer támogatására

Megnézem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük