Milyen tünetei lehetnek a veszettségnek? Miért veszélyes a parvo? Mi az a szopornyica? Lehet náthás a kutyám? A mai adásunkban többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ. Ebben az epizódunkban ugyanis a kutyákat érintő vírusos megbetegedésekről lesz szó. A témában segítségünkre lesz dr. Varsányi Réka állatorvos, aki a Fuziovet állatkórház csapatát erősíti.
[00:00:00.00]
Említetted a súlyos megbetegedések közül a parvovírust, illetve a szopornyicát. Ezeknek mik a tünetei ezeknek a megbetegedéseknek, hogyan terjednek, és mi az oka annak, hogy a legtöbb rendelő, illetve állatkórház nem is fogad ilyen megbetegedéssel küzdő kutyust?
[00:00:16.24]
A kutyáknak a normál testhőmérséklete az ilyen 38 és 39,2-39,5 között van. Tehát ha az ember mérete 38,5-öt, nem kell megijedni, az kutya nem lázas.
[00:00:29.19]
Valóban szükséges évente adni ezt a veszettség elleni oltást? Ezt azért kérdezem, mert egyébként sok olyat lehet olvasni, hogy nem minden országban kötelező az évente. Illetve korábban, nem tudom hány évvel ezelőtt, de korábban Magyarországon sem volt évente kötelező ez az oltás.
[00:00:45.13]
Vannak emberi gyógyszerek, nagyon sok emberi gyógyszert használunk mi is a praxisban, de csak úgy, hogy most akkor én adok egy reklámokban promotált lázcsillapítót a kutyámnak, olyat nem szabad, mert az embernek szánt gyulladáscsökkentő lázcsillapítók azok komoly akár vesekárosodást, gyomorfekély, gyomorvérzéseket tudnak okozni.
[00:01:15.16]
Ez itt a Kutyadolog podcast! Adásaink során állatorvosokkal, kutyatrénerekkel, szakértőkkel, kutyatáplálkozási tanácsadókkal és más gazdikkal olyan témákról beszélgetek, amelyek gazdikként titeket is érintenek.Sziasztok Gazdik! Pikó-Rádai Boglárka vagyok, két kutyus gazdija. Te is a legjobbat akarod a kutyusodnak? Akkor ez a podcast neked szól! Kövessetek minket YouTube-on, Spotify-on, Apple Podcasten és Podpaden is! A KutyaDolog podcast nem jöhetett volna létre a PetChef nélkül. Lehet náthás a kutyám? A mai adásunkban többek között erre a kérdésre is keressük a választ. Ebben az epizódunkban ugyanis a kutyákat érintő vírusos megbetegedésekről lesz szó. A témában segítségünkre lesz Dr. Varsányi Réka állatorvos, aki a FuzioVet Állatkórház csapatát erősíti. Bár a doktornő mára már főként ultrahang diagnosztikával foglalkozik, az általános orvoslás továbbra is részét képzi a mindennapjainak.
[00:02:22.21]
Szia Réka! Köszönöm szépen, hogy ismét eljöttél hozzánk!
[00:02:22.23]
Én is köszönöm szépen az ismételt meghívást!
Ha kutyusodat igazán egészségesen szeretnéd etetni, esetleg szőrhullás, vakarózás, mancsrágás vagy bűzmirigyproblémák jelentkeznek, válaszd a Háztáji bárány eledelünket!
Ez a gondosan összeállított monoprotein bárányhúsos ragu hajdinával, quinoával, sütőtökkel, brokkolival és édesburgonyával készül. Könnyen emészthető és hipoallergén, így ideális az allergiás kutyusok számára. Magas omega-3 és omega-6 tartalma segít az allergiás tünetek enyhítésében.
Kizárólag természetes, feldolgozatlan összetevőkből főzött eledelünket állatorvos állította össze — mindezt házhoz is szállítjuk Neked!
Rendeld meg most kutyusod új kedvencét!
[00:02:26.15]
Vírusos fertőzések, megbetegedések. Ez egy elég tág fogalom, de mik azok, amik a leggyakoribbak?
[00:02:35.12]
Hát inkább azt mondanám, hogy vannak olyan vírusos betegségek, amik súlyosak és ezért bár ritkák, azért védekezni kell ellenük. Az egyik ilyen a veszettség az, ami sokáig Magyarországon nem is volt jelen, vagy inkább azt mondjuk, hogy mentes volt az ország, most az utóbbi egy-két évben azért már regisztráltak fertőzéseket. Illetve vannak olyan vírusos megbetegedések, amik ritkán, de ilyen lobbanásszerűen, tehát ilyen epizodikusan fel-fel tudnak merülni, ez a parvovírus fertőzés, illetve a szopornyica vírusfertőzés. És akkor vannak az úgynevezett enyhébb vírusos megbetegedések. Ami nagyon gyakori, az a kennel köhögés, ami tulajdonképpen egy tünetegyüttes, tehát általában kevert fertőzésként fordul elő, vírusok és baktériumok együtt szokták okozni. És én még idevenném a koronavírusokat, amik nagyon ritkák, ritkán okoznak megbetegedést, de most ugye az utóbbi időben a Coviddal kapcsolatban sokszor felmerül, hogy esetleg a kutyusok is elkaphatják-e, fertőzhetnek-e, vagy hogy is van ez náluk.
Megjelenő szöveg: Magyarországon kötelező a veszettség elleni védőoltás a kutyáknak.
[00:03:53.07]
Tehát vannak súlyos és kevésbé súlyos vírusos fertőzések. Ezek ellen van egyébként oltás?
[00:03:59.22]
Igen, tehát a veszettség ellen kötelező is Magyarországon évente oltani a kutyákat. Illetve van az úgynevezett kombinált oltás, ami több vírusos fertőzés ellen véd, többek között a parvovírus és a szopornyicavírus ellen is, illetve részben a kennel köhögést részben okozó parainfluenzavírus ellen is. Ez egy választható oltás, de én azt szoktam mondani, hogy javasolt beadatni, hiszen ezek létező betegségek, vagy hát egy picivel gyakrabban előforduló betegségek ellen védenek, mint mondjuk a veszettség.
[00:04:32.18]
Tehát ez egy erősen ajánlott oltás a kutyusoknak.
[00:04:35.24]
Illetve van a kennel köhögés ellen külön oltás, amit szintén javasolt beadatni, főleg olyan kutyáknak, akik nagy közösségbe járnak, panzióba, napközibe járnak, kutyaiskolába járnak. Tehát ez egy ilyen orrba adható vakcina, tehát nem fájdalmas, legalábbis többféle van, de van orrba adhatós, és az egy nem fájdalmas vakcina, és helyi védelmet nyújt, ezáltal sokkal nagyobb védelmet ad, mint mondjuk a kombinált oltásban lévő parainfluenza elleni tulajdonképpen legyengített kórokozó.
[00:05:13.08]
Amennyiben mondjuk sokat jár kutyás közösségbe kutyánk, akkor érdemes az évente kötelező veszettség elleni oltást az ajánlott kombinált oltás még kiegészíteni egy ilyen kennel köhögés elleni oltással is. Hogyan terjed a veszettség?
[00:05:29.08]
A veszettség az a fertőzött állatnak tulajdonképpen a nyálával, a vérével tud terjedni, sebzéseken keresztül.
[00:05:41.14]
Tehát, ha megharapja mondjuk egyik kutya.
[00:05:43.22]
Igen, vagy ne adj’ isten túrázik az ember, elesik, lesz egy sebe, és találkozik egy veszett állattal, nem kell, hogy megharapja, elég ha valamilyen úton módon a nyála vagy a valamilyen testváladéka, vére odakeveredik. Mondjuk ennek kicsi a valószínűsége, de leginkább harapás által. De nem kell azt hinni, hogy csak úgy tudja elkapni.
[00:06:07.14]
Egy válasszal pedig még mi is tartozunk nektek. Itt az idő, hogy végre megtudjátok az igazságot előző adásunk Tények és Tévhitek rovatából!
[00:06:15.23]
A Tények és Tévhitek rovatunkban korábban elhangzott állításunk a következő volt: a kutyák nem kaphatnak el vírusos megbetegedéseket. Ez az állítás hamis. Kinek sikerült helyesen válaszolnia erre a kérdésre a Főttel etetek Facebook csoportunkban?
[00:06:32.10]
Most pedig vissza a beszélgetéshez!
[00:06:34.22]
Említetted a súlyos megbetegedések közül a parvovírust, illetve a szopornyicát. Ezeknek mik a tünetei, ezeknek a megbetegedéseknek, hogyan terjednek, és mi az oka annak, hogy a legtöbb rendelő, illetve állatkórház nem is fogad ilyen megbetegedéssel küzdő kutyust?
[00:06:52.11]
Jó, akkor szerintem bontsuk külön. A parvovírus az ugye egy hányásos, hasmenéses megbetegedés, aminek a tünete a levertség, néha láz, nyálzás, hányás és hasmenés, az sokszor ilyen véres vagy rózsaszínes, de nem feltétlenül kell annak lennie. És ez a bélsár tulajdonképpen fertőző, nagyon fertőző, ezért ugye szigorú karanténba kell tenni ezeket az állatokat, és ez az az ok, ami miatt nem nagyon fogadják, hiszen ez a vírus még onnantól kezdve, hogy kikerül a környezetbe és nagyon sokáig életképes, tehát nem nagyon van, nagyon kevés az olyan fertőtlenítőszer, ami biztonságosan leöli őket. Tehát ezért nagyon fontos, hogy olyan helyen legyen, ahol más kutya nem tartózkodik, egészséges állat. Sőt olyan személyzet is kell, aki ilyenkor csak velük foglalkozik, tehát vagy átöltözik és nagyon komoly fertőtlenítési eljáráson megy keresztül. Sőt, mi általában nem is szoktuk kölyökkutyákhoz engedni őket.
[00:08:10.20]
Tehát ez egy nagyon erősen fertőző betegség.
[00:08:13.08]
Így van. A szopornyica ugyanígy nagyon erősen fertőző. Az pedig a fertőzött állatnak a vizeletével tud terjedni, illetve az orr és szemváladékával elsősorban. Ugye a szopornyica az legtöbbször lázas tünetekkel jár, köhögéssel, kifejezett gennyes szem és orrváladékozással, köhögéssel és nehézlégzéssel, hiszen tüdőgyulladást is tud okozni. Nagyon ritkán ezek a felsőlégúti vagy légúti tünetek nincsenek jelen, hanem hányásos, hasmenéses megbetegedést okoz. Ilyenkor is kell azért erre gondolni, és egy későbbi stádiumban idegrendszeri tüneteket tud okozni. Ilyen kifejezett fej és végtag remegést okoz, ami már általában nem visszafordítható. Itt is ugye a karantén az nagyon fontos, mert ugye a vizelet az ugye mindenhova el tud kerülni, viszont maga a vírus a környezetben olyan sokáig nem él túl, tehát, hogy fertőtlenítőszerekkel vagy úgymond pihentetéssel viszonylag könnyen eliminálódik a környezetből.
Ha kutyusodat igazán egészségesen szeretnéd etetni, esetleg máj- és vesebetegséggel küzd, hasnyálmirigy problémáktól szenved, esetleg idős, allergiás vagy cukorbeteg, akkor válaszd az Erdei nyúl eledelünket!
Ebben a gondosan összeállított monoprotein nyúlhúsos raguban kukoricadara, chia mag, édesburgonya, sütőtök és friss erdei áfonya is megtalálható. Hipoallergén hatással rendelkezik, ideális allergiás kutyusok számára. Csökkentett fehérje- és foszfortartalma támogatja a vesék szűrő funkcióját, így kifejezetten ajánljuk máj- vagy vese problémák fennállása esetén is.
Kizárólag természetes, feldolgozatlan összetevőkből főzött eledelünket állatorvos állította össze — mindezt házhoz is szállítjuk Neked! Rendeld meg most kutyusod új kedvencét!
Megnézem
[00:09:30.11]
Tehát elég sokrétű tünetegyüttes kíséri ezeket a megbetegedéseket. Laikusként nagyon nehéz felismerni is, hogy tulajdonképpen ezzel küzd az állatka. Hogyha orvoshoz kerül szopornyicával vagy parvovírussal egy kutya. Hogyan lehet ezt diagnosztizálni, hogyan történik a kezelése vagy a felismerése?
[00:09:54.07]
Hát először is, ha a fiatal állatnál szoktunk első sorban ezekre gondolni, akinek még nincs oltása, vagy nincs meg az oltási sora, vagy mentett állat, aki aki ugye, akinek nem tudjuk, hogy volt-e egyáltalán oltva, vagy még nem teljes az oltási sora, vagy nagyon idős, nagyon beteg állatnál szoktunk ezekre gondolni, akiknek az immunrendszere már nem olyan acélos, és ilyenkor ugye az állatorvosnak kell megnézni egyrészt, hogy van-e oltása, és ha gyanút kelt, akkor vannak különböző gyorstesztek, amikkel ezeket ki lehet mutatni. Különösen a parvovírust, azt egy bélsárból elvégzett gyorstesztel tudjuk kimutatni. A szopornyicára most már jó pár éve szintén vannak ilyen gyorstesztek, régen csak vizelet vizsgálatból tudtuk kimutatni PCR eljárással ezeket a betegségeket.
[00:10:52.09]
Említetted a kennel köhögést, mint kevésbé veszélyes vírust. A nevéből adódóan azt gondolom, és szerintem a legtöbb gazdi úgy van vele, hogy ha köhög a kutya, akkor az lehet kennel köhögés. Van még egyéb tünete ennek a megbetegedésnek?
[00:11:08.14]
Tulajdonképpen ez a vezető tünet, egy ilyen ugatásszerű köhögés. Néha lehet egy picit hurutos, lehet egy pici elsősorban, sőt eleinte ilyen savós orrfolyás, amilyen áttetsző. Amivel viszont legtöbbször szoktam találkozni, hogy a gazdi úgy gondolja, hogy hány kutya, hogy ilyen habos nyálas tartalmat hány vissza, de ez valójában nem hányás, hanem a köhögés következtében a garatban felhabosodó nyál az, amit nem tud lenyelni és inkább kiköpi. Tehát ez szokott lenni a leggyakoribb, amikor nem is a köhögés miatt hozza be, hanem a hányás miatt, és akkor szoktuk így differenciálni, vagy itt derül ki, hogy igazából köhög is ez az állat. És igen, ez szokott lenni nekem a leggyakoribb.
Megjelenő szöveg: Nagyon fontos, hogy a kutya már fiatal korában megkapja a megfelelő oltási sort.
[00:11:56.23]
Egyébként ha megkapja egy kutyus az oltást, akkor 100%-ban kivédhető ezeknek a betegségeknek az elkapása? Ki lehet ezt így mondani?
[00:12:07.20]
Ezt így nem lehet kimondani. Egyrészt nagyon fontos, hogy az adott állat fiatal korban megkapja a megfelelő oltási sort, ami annyit jelent, hogy 3 hónapos koráig azért a parvovírus ellen és a kombinált oltást meg kell, hogy kapja. Illetve újabban azt szoktuk mondani, hogy 4 hónapos korig javasolt még egy kombinált oltást beadatni, mert 3 hónapos korig tart ki az úgynevezett maternális immunitás, amit az anya az anyatejjel átad. Nagyon ritkán ez tovább tart, és amíg a maternális immunitás védelmet ad, addig az oltások nem fejtenek ki akkora védelmet, és ha a maternális immunitás tovább tart, mint 3 hónap egy picivel, itt most egy-két hétről beszélünk, akkor lehet, hogy az addig megkapott oltásoknak a védelme nem olyan magas, emiatt javasolt még egy oltás. Ugyanakkor az is elmondható, hogy vannak olyan vírustörzsek, főleg a szopornyicánál, amik néha áttörhetik ezeket a védelmeket, még akkor is, ha az oltási sor megfelelő. Parovírusnál általában, ha megvan a megfelelő védelem, akkor felnőtt, egészséges állat már nem nagyon szokta elkapni, tehát ez egy nagyon hosszú, életre szóló védelmet tud adni.
[00:13:34.15]
Ettől függetlenül javasoljuk az évenkénti újraadást, tehát a szervezetet emlékeztetni kell, hiszen maga a kombinált oltás nem nem csak a parvovírus ellen véd.
[00:13:44.07]
Amennyiben több kutyás háztartásunk van, és adott esetben mondjuk elkapja valamelyik ilyen megbetegedést a kutya, milyen higiéniai eljárásokat kell eszközölni, hogy ne fertőződjön a másik kutyusra? Mondtad, hogy karantén egy állatkórház esetében, de otthon ezt hogy lehet megoldani, ha ennyire súlyosan fertőz?
[00:14:07.07]
Otthon azt szoktuk mondani, hogy szintén karanténozni javasolt őket. Lehet kiválasztani egy tetszőleges szobát, és külön zárni őket. Ez igaz akkor, ha mondjuk egy kennel köhögésről van szó. Sajnos ez sem szokta megvédeni attól a másik kutyát, hogy elkapja, de szerencsére azért enyhe lefolyású betegségről van szó, tehát itt nincs probléma. Súlyosabbaknál nyilván kórházi karanténról van szó. Ami fontos, hogy ha mondjuk van egy kutyusunk, és mellé érkezik egy fiatal kölyökkutyus, akkor is, ha már kapott oltást, javasolt egy-két hétre külön zárni, hogy ha ne’ adj isten fertőző betegség jeleit mutatja, akkor a másik kutya ne legyen veszélyben.
A kora reggeli sétáknál és az esti csavargásoknál a kutyaürülék eltűntetése talán a kedvenceinkkel járó egyik legnagyobb fejtörés.
A kukoricakeményítőből készült környezetbarát kakizacskónk használatával ez pofonegyszerű, ráadásul kedvenced ökomancsnyomát is csökkentheted vele.
Azontúl, hogy alapból elvárható, igenis menő dolog feltakarítani a kakit kutyusunk után. A lila, szupercuki mintás kakizacsival ezt te is könnyedén megteheted a kedvenceddel való séták során.
Megnézem
[00:14:54.06]
Vannak olyan vírusok, amik mondjuk kifejezett évszakhoz kötődőknek, mint mondjuk nálunk, hogy télen mondjuk nagyon sokszor megfázunk. Lehet egyáltalán náthás a kutya? Van ilyen?
[00:15:06.03]
Hát, én azt mondanám, hogy nem nagyon vettem észre olyat, hogy ez évszakos periodicitást mutatna, mondjuk maga egy kennel köhögés. Ettől függetlenül valószínűleg nyáron kisebb az esélye. A többi vírust, mint a szopornyica, parvovírus, azok meg inkább inkább azt mondanám, hogy pár évente fellobbannak, és akkor egy-egy ilyen fertőzési hullám végigsöpör, és akkor utána elcsendesedik. Kutya nátha az, mint olyan, így nem szoktuk megnevezni. Tehát nem kell attól félni, hogy itt komoly betegsége lesz a kutyának. Ilyen savós, tehát ilyen áttetsző orrfolyás, az megjelenhet, de ritkán szokott ebből komoly megbetegedés lenni. Ilyenkor, ha ilyen gyanú van, akkor azért persze vannak ilyen immunerősítő készítmények, amiket lehet adni a kutyáknak, de így, hogy kifejezett kutya nátha, ilyet nem.
[00:16:05.21]
Vagy torokfájás mondjuk a kutyánál?
[00:16:08.01]
De általában azt mi már a kennel köhögéses tünetegyüttes alá szoktuk venni. Igen.
[00:16:12.23]
Tehát létezik egyáltalán külön olyan, hogy csak úgy köhög a kutya, vagy ha köhög a kutya az nagy százalékban kennel köhögés?
[00:16:20.06]
Hát mivel a kennel köhögés egy kevert fertőzés, ezért elég sok mindent be lehet az alá húzni úgymond, hogy ez egy kennel köhögés, de azt, hogy most éppen melyik kórokozó okozza ezt nem szoktuk tudni így kimutatni, de ugyanúgy embernél sem. Tehát hogy azt mondani, hogy megfázunk, de nem…
[00:16:38.17]
Valami vírust elkaptunk, de nagyon ritkán szoktunk utánajárni, hogy pontosan milyen vírus ez.
[00:16:44.15]
Ezért hívják kennelköhögésnek, mert ugye általában közösségben gyorsan terjed, és akkor innen kapta a nevét.
[00:16:52.18]
Ezek a vírusos megbetegedések emberre veszélyesek lehetnek? Vagy melyik lehet veszélyes emberre? Mondjuk itt a veszettség, parvovírus, szopornyica, koronavírus, amit még említettél, kennel köhögés? Van olyan, amire kifejezetten figyelni kell, hogy ne terjedjen át ránk?
[00:17:08.24]
Hát a legtöbb az nem. Tehát a legtöbb vírusos megbetegedés az emberre nem veszélyes. Egyedüli zoonotikus megbetegedés a veszettség, ugye ezért is védekezünk annyira ellene, hiszen ha nem vesszük észre időben, akkor ez egy halálos betegség. A koronavírusokról pedig azt mondják, a tudományos szakcikkek arról nyilatkoznak, hogy nagyon ritka esetekben koronavírussal között ember szoros kontaktban átadhatja a kutyájának. Visszafelé is előfordulhat, ezeknek az esélye nagyon-nagyon csekély, tehát én azt mondom, hogy inkább nem, mint igen. Tehát az, hogy leírtak pár esetet, amiatt nem kell mindenkinek aggódni, hogyha ilyen, hogyha mondjuk koronavírussal megfertőződik, hogy esetleg átadja a kutyájának és mondjuk ő továbbadja, mert ennek az esélye majdnem a nullával egyenlő.
[00:18:05.18]
Ennek az az oka egyébként, hogy ezek a vírusok mondjuk kifejezetten úgy mutálódnak, hogy amiket mi kapunk el, az emberekre veszélyes, amit a kutyák, az inkább kutyák között terjed?
[00:18:17.01]
Hát az evolúció során ez így alakult ki, hogy minden fajnak megvan a saját tulajdonképpen fertőző betegségei.
[00:18:26.19]
Hogyan befolyásolja a kutya étrendje és általános egészségügyi állapota a betegség iránti fogékonyságot? A választ megtudhatjátok a PetChef megoldási javaslata után.
[00:18:39.12]
Kutyaeledel másképp! Frissen főzve, állatorvos által összeállítva, kizárólag természetes alapanyagokból, házhoz szállítással. Látogass el a petchef.hu weboldalra és rendelj most!
[00:18:56.06]
Hát én azt mondanám, hogyha egy megfelelő teljes értékű eleséggel etetjük a kutyánkat, akkor igazából nem befolyásolja. Ami szerintem befolyásolja a vírusos megbetegedéseket az az, hogy találkozik-e fertőzött állattal, hogy érett-e az immunrendszere, tehát hogy kifejlett állatról van szó, és ne legyen olyan megbetegedése, ami az immunrendszerét kompromittálja, tehát gyengíti. Ezek is általában azért idős korban szoktak előfordulni, tehát egy megfelelően egészséges állat nem fogja ezeket elkapni, főleg, hogyha oltva van. Ugyanakkor az immunrendszert a kennel köhögés ellen azt mondom, hogy az immunrendszert, azt megfelelő mozgás, stresszmentes életmód, teljes értékű eledel ugyanúgy befolyásolja, mint nálunk.
Megjelenő szöveg: A teljes értékű kifejezés azt jelenti, hogy az adott eledel minden tápanyagot tartalmaz, ami egy normál, átlagos igényű kutyának a létfenntartásához szükséges.
[00:19:53.07]
Meg gondolom kevésbé lesz súlyos, tehát lehet, hogy ugyanúgy elkapja, de mondjuk sokkal könnyebben gyógyul meg adott esetben a kutyus utána ebből. Hamarabb épül fel.
[00:20:02.11]
Így van.
[00:20:02.20]
Akkor mondhatjuk, hogy egyébként alapvetően akkor a kölyökkutyák, az idős kutyák, illetve a gyenge immunrendszerrel rendelkező kutyák még jobban veszélyeztetettek. Valóban szükséges évente adni ezt a veszettség elleni oltást? Ezt azért kérdezem, mert egyébként sok olyat lehet olvasni, hogy nem minden országban kötelező ez évente. Illetve korábban, nem tudom hány évvel ezelőtt, de korábban Magyarországon sem volt évente mondjuk kötelező ez az oltás.
[00:20:30.22]
Igen, javasolt, mert ugye általában nyugati országokban, ahol ugye nincs veszettség, sőt a szomszédos országokban sincs veszettség, ott háromévente szokták adni a veszettség oltást. Itthon viszont évente, méghozzá azért, és ez korábban is azért volt így, amíg úgymond mentesek voltunk, mert tőlünk keletre lévő országokban, tehát Romániában, Ukrajnában viszont nagyon nagy a fertőzött állomány. Főleg a vadállományra gondolok itt elsősorban. Úgyhogy emiatt egy magas titer szint elérés a vérben az fontos, és ezért adjuk évente, ezt évenkénti oltással lehet a legjobban elérni jelenleg.
[00:21:11.14]
Egy másik városi legenda szerint már nincs is veszettség egyébként, merthogy nincsenek veszett kutyák. Ez ezek szerint nem igaz?
[00:21:21.02]
Nem, nem. Tehát hogy szerencsére azt kell, hogy mondjuk, hogy mi itt, főleg itt Budapest környékén biztonságban vagyunk, de azért a peremvidéken, tehát a keleti országrészben már azért ugye regisztráltak eseteket mostanában. És ugye hát a keleti országokban meg aztán igen nagy számban, tehát lehet az interneten rákeresni ilyen térképes eloszlásokra, és akkor ott azért eléggé rémisztő a helyzet. Azt lehet látni.
[00:21:47.20]
Meg hát sok a kóbor kutya, a kóbor kutyákat nyilván nem oltja be senki. Innentől kezdve pedig könnyen elterjedhet ez a betegség.
[00:21:56.07]
Illetve az is egy városi legenda, hogy csak a róka az, aki veszett lehet.
[00:22:00.18]
És ha barátságos róka jön, akkor kerüld el, mert akkor az veszett, mert azért megy olyan közel az emberhez.
[00:22:05.20]
Ugyanúgy bármelyik állat lehet veszett. Azért én azt gondolom, hogy azért szokták itt a rókát emlegetni, hiszen a róka alapból is ugye a háztájak körül azért elő-előfordul, míg mondjuk a többi vadállat az elkerüli az emberi környezetet.
[00:22:25.12]
De azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyre kevesebb az igazi saját élettere a rókának. Tehát adott esetben nem feltétlenül azért jön közel az emberhez, mert veszett mindenképpen, hanem mert egész egyszerűen nincs más választása mostmár.
[00:22:39.18]
Ez így van.
Kutyusod motiválása és jutalmazása a napi kapcsolatotok fontos része – ehhez jól jön néhány egészséges falat! Fontos, hogy a jutalomfalat alacsony szénhidráttartalmú legyen, mesterséges adalékok és glutén nélkül, hiszen ezek ételintoleranciát vagy allergiát okozhatnak.
Az izlandi tőkehal tallérok, izlandi farkashal- és tőkehal bőr rágókák tökéletes választás. Ezek a natúr kutya rágókák segítenek a fogmosások közti lepedék eltávolításában, fantasztikus ízük és hosszú rágásélményük pedig leköti kedvenced figyelmét.
Mindennapos használatukkal csökkenhet a barna foglepedék, fogkő, és javulhat a kutya lehelete is. Rendeld meg most kutyusod új kedvenc rágókáit!
Megnézem
[00:22:41.10]
Említetted a tünetek felsorolásánál azt, hogy ha a kutyus lázas. Hogy tudja egy gazdi megállapítani, hogy a kutyusa lázas? Hogyan tudja egyáltalán megmérni a lázát, és mi számít láznak?
Megjelenő szöveg: Emberi fogyasztásra szánt gyulladáscsökkentőket, fájdalomcsillapítókat, lázcsillapítókat szigorúan tilos a kutyáknak adni!
[00:22:55.00]
Hát az első, ami fel szokott tűnni, hogy nagyon bágyadt az állat, esetleg nem, vagy alig eszik, inni se nagyon kel fel. Az, hogy melegebb, nem melegebb meg száraz az orra, vagy nem száraz, ez nem feltétlenül jele egy lázas állapotnak. Ilyenkor megmérheti otthon a lázát. Ugye szeretjük preferálni a viszonylag gyorsan mérő hőmérőket, ezeket ugye kutyáknál a végbélbe szoktuk behelyezni. Azt szoktuk mondani, nem kell sajnálni, Tehát egy ilyen 3-4 centire nyugodtan érdemes bedugni, mert ha csak picit dugjuk be, akkor nem valós eredményt fogunk kapni. És ugye a kutyáknak a normál testhőmérséklete az ilyen 38 és 39,2-39,5 között van. Tehát ha az ember mér egy 38,5-et, nem kell megijedni, az a kutya nem lázas. A láz az 39,5-nél kezdődik, és általában inkább 40-41 foknál szoktuk azt mondani, hogy már tényleg lázas ez az állat. Ha ilyen van, akkor nyilván azonnal állatorvoshoz kell menni. Gyógyszerként Algopyrin adható otthon, de azt is szigorúan állatorvossal megbeszélve. Tehát egyéb gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, lázcsillapítókat tilos adni, hiszen komoly szövődményeket okozhatnak.
[00:24:17.07]
Tehát ugyanazzal a lázmérővel, amivel mondjuk adott esetben magunknak mérjük a lázat, ugyanazzal a lázmérővel tudjuk mérni a kutyusnak lázát?
[00:24:24.17]
Akár igen, léteznek külön kutyáknak kaphatóak, de ennek az az előnye, hogy ezek nagyon gyorsan mérnek, tehát akár ilyen 10 másodpercen belül, mert azért valljuk be, 10 másodpercig a fenekénél állni azért nem olyan kellemes se a kutyának, se nekünk.
[00:24:40.23]
Érdemes valamivel bekenni egyébként még ilyenkor pluszban az a hőmérőt?
[00:24:45.19]
Igen, akár valamilyen vazelines krémmel, vagy egy kis olajjal, valamivel. Igen, igen.
[00:24:51.11]
Tehát akkor otthon található bármiféle olyan olajjal, amit mondjuk a bőrünkre kenünk?
[00:24:57.07]
Akár azzal is, akár olívaolajjal is.
[00:25:03.11]
Azzal semmi baja nem lesz a kutyának?
[00:25:05.19]
Nem.
[00:25:06.05]
Illetve egy picit könnyebb lesz, ugye neki kevésbé lesz fájdalmas a felhelyezése a hőmérőnek, de akkor ugye ezek szerint nem kell megijedni a hőfokot látva, merthogy teljesen máshol kezdődik náluk a láz, mint mondjuk nálunk. Mondtad az Algopyrint. Egyébként adhatóak emberi gyógyszerek a kutyáknak, adhatunk mást is nyugodtan, akkor ezek szerint?
[00:25:33.11]
Nem. Vannak emberi gyógyszerek, nagyon sok emberi gyógyszert használunk mi is a praxisban, de csak úgy, hogy most akkor én adok egy reklámokban promotált lázcsillapítót a kutyámnak, olyat nem szabad, mert az embernek szánt gyulladáscsökkentő lázcsillapítók azok komoly, akár vesekárosodást, gyomorfekélyt, gyomor vérzéseket tudnak okozni. Tehát csak és kizárólag állatoknak szánt ilyen szereket szabad adni. Az Algopyrin az egyetlen kivétel, de mondom, ott is érdemes konzultálni egy állatorvossal, hiszen azért nem ugyanakkora mennyiség kell mondjuk egy csivavának, mint egy dán dognak vagy német dognak.
[00:26:21.17]
Meg hát egyébként is azért, ha ilyen tünetekkel találkozik a gazdi, akkor mindenképpen el kell látogatnia egy állatorvosthoz.
[00:26:28.24]
Így van, mielőbb. Nyilván, ha késő este van és megvárná a reggelt, mert nem találja olyan súlyosnak a helyzetet, akkor adhatóak ezek a szerek, de nyilván nyilván mielőbb állatorvosi ellátásra van szükség, főleg, ha ilyen fertőző betegség gyanú van, mert akkor ugye minden perc számít.
[00:26:48.16]
Van esetleg még valami tipped, hogy hogyan erősíthetjük kutyánk immunrendszerét? A választ megtudhatjátok a PetChef megoldási javaslata után.
[00:26:58.13]
Kutyusod a legjobbat érdemli? Naná! Próbáld ki a PetChef frissen főzött eledeleit! Glutén, hozzáadott cukor, tartósítószer és színezékek nélkül. Látogass el a petchef.hu weboldalra és rendelj most!
[00:27:16.09]
Hát azt mondanám, hogy a rendszeres testmozgás a stresszmentes élet, nem lehet stresszmentessé tenni egy életet, de a stressz-szegény életmód az minimum segít, és nyilván teljes értékű táplálás. Emellé általában külön immunerősítő nem szokott kelleni. Nyilván, ha gyanú van, hogy valamilyen fertőzést kapott az állat, vagy olyan betegsége van, ami az immunrendszerét gyengíti, akkor kaphatók itt is szintén állatoknak szánt immunerősítő készítmények. Ezeket ilyenkor javasolt adni.
[00:27:55.17]
Amennyiben a kutyusunk átesett egy fertőzésen – lehet ez vírusos egyébként most itt a vírusokról beszélünk, de lehet bakteriális is – milyen higiéniai eljárásokat kell tennünk otthon, hogy ne legyen ránk veszéllyel? Gondolok itt arra, hogy ágyneműt kimosni szükséges-e, nem felengedni az ágyba, adott esetben a játékait elmosni. Mennyire kell erre figyelni?
[00:28:23.05]
Hát ugye mondjuk egy kennel köhögésnél elég az alaphigiénia, tehát kimosni a fekhelyét, feltakarítani, felmosni. Nyilván ha ágyba is fel jár a kutya, akkor az ágyneműt is kimosni. A súlyosabb fertőzéseknél nyilván ugyanez fontos, csak lehet, hogy erősebb fertőtlenítőszereket kell alkalmazni. Illetve ugye fiatal kutyát nem szabad addig beengedni a lakásba, amíg ezek fertőzhetnek, még akkor is mondjuk egy parvovírusnál akár hónapokig is ezt érdemes kerülni.
[00:28:57.23]
Nagyon szépen köszönöm Réka, hogy itt körbejártuk a vírusos megbetegedéseket, és szerintem ezek után még több gazdi tisztában lehet azzal, miért is annyira fontos évente beadni adott esetben az ajánlott oltást is, holott nem kötelező a kombinált, de azért nagyon sok súlyos betegségtől tudja megkímélné magát a gazdi, illetve a kutyáját is.
[00:29:22.24]
Így van, mert ugye ezek a betegségek sokszor halálos Kimenetelűek. Itt főleg a veszettség, a szopornyica és a parvovírusra gondolok. Az utóbbi kettő az azért időben történő kezeléssel ott van esély, de az egy nagyon-nagyon hosszadalmas, intenzív kezelést jelent és nem tudjuk garantálni akkor sem.
[00:29:46.11]
Tehát megelőzés, megelőzés, megelőzés.
[00:29:49.24]
Megelőzés, karantén. Igen, elővigyázatosság. Tudom, hogy sokszor nehéz egy kölyökkutyát bent tartani a lakásban vagy kertben, amíg nem kapja meg az oltásait, de ha elkapja a betegséget, akkor az sokkal-sokkal rosszabb mind a gazdinak, mind a kutyának. És hát ugye el is veszítheti az állatát ilyenkor.
[00:30:09.17]
Köszönöm szépen Réka, hogy bevezettél itt a vírusos megbetegedés rejtelmeibe!
[00:30:14.09]
Én köszönöm szépen a meghívást!
[00:30:16.00]
Számos tény és tévhit kering a kutyák etetésével és egészségével kapcsolatban, ezért minden beszélgetés végén hozunk egy állítást, amelyet a következő adás elején meg is válaszolunk nektek. A mai állításunk a Tények és Tévhitek rovatunkban a következő: a drótszőrű tacskó szőre kevésbé hullik, mint rövidszőrű társaié. A Főttel etetek csoportunkban már megtaláljátok az ezzel kapcsolatos szavazást. A helyes válasz pedig a következő epizódunkból megtudhatod.
[00:30:47.07]
Ha eddig még nem tetted meg, ne felejts el feliratkozni a PetChef YouTube csatornájára a videó alatt található “Feliratkozás” gombra kattintva, vagy keress rá a KutyaDolog podcastra, Spotify-on, Apple podcastson , vagy a PodPaden és klikkelj a “Követés” gombra, hogy értesülj a következő epizódokról! Kövess minket Instagramon, Facebookon, TikTokon, iratkozz fel a KutyaDolog hírlevelünkre és lépj be a Facebookon található Főttel etetek csoportunkba is, hogy tudatos gazdi válhasson belőled! Az epizód leírásában minden linkünket megtalálod. Van kutyás ismerősöd? Oszd meg vele a KutyaDolog podcastet! A PetChef eledeleket már az INTERSPAR áruházakban is megveheted! Sőt, nyereményjátékkal is készültünk! Iratkozz fel a PetChef YouTube csatornájára, valamint kövesd a KutyaDolog podcastet a Spotify-on is! Készíts a követésekről egy egy képernyőképet és töltsd fel őket a www.petchef.hu/kutyadolog oldalunkon található űrlapra. A feltöltők között minden második héten PetChef ajándékcsomagot sorsolunk ki.
[00:31:54.16]
Van egy szuper téma javaslatod? Esetleg ajánlanál nekünk egy vendéget? Akkor írd meg nekünk a javaslataidat e-mailben a kutyadolog@petchef.hu címre. Még egy fontos dolgot el kell mondanom gazdik. A KutyaDolog podcast csak általános tájékoztatásra és szórakoztatásra szolgál, és nem minősül állatorvosi szolgáltatásnak. A podcastben elhangzott információk vagy a weboldalról linkelt anyagok felhasználása csak a felhasználó saját felelősségére történik. A podcast hallgatása nem helyettesíti az állatorvos, kutyadietetikus, vagy más képzett szakember tanácsát, diagnózisát, kezelését! Tudatos gazdiként nem szabad figyelmen kívül hagyni az állatorvosi konzultációt! Kutyusotoknál, esetlegesen fennálló egészségügyi problémák esetén mindig kérjetek állatorvosi segítséget! Következő epizódunkban újabb izgalmas kutyás témával készülök nektek. Én itt leszek két hét múlva kedden! És ti?
Kapcsolódó tartalom:
Veszettség elleni oltás kutyának: miért olyan fontos a megelőzés?: https://petchef.hu/gazdiknak/veszettseg-elleni-oltas/
A kutya parvo tünetei, okai és kezelése: https://petchef.hu/gazdiknak/parvo/
A kutya szopornyica tünetei, kezelése, megelőzése: https://petchef.hu/gazdiknak/szopornyica/
Rendelj frisset a kutyádnak – és zsebeld be a 10% kedvezményt!
Frissen főtt, házi készítésű kutyaeledelek, amiket kutyusod biztosan imádni fog – te pedig most 🎁 10% kedvezménnyel rendelheted meg neki a frissen főtt, emberi minőségű eledeleket!
👉 Használd a kuponkódot: PC-BLOG10(10.000 Ft feletti rendelésnél, egyszeri alkalommal váltható be)
A kedvezmény aktiválásához kattints az alábbi kuponra!:
Rendszerünk automatikusan levonja a kedvezményt a Kóstoló csomag árából.
Bármikor felhasználható, nem kötelező az első rendelésnél beváltani.