A húgyúti fertőzések viszonylag gyakori betegségnek számítanak a kutyusoknál, különösen a szukáknál. Hátterükben bizonyos esetekben a kutyák alapbetegségei (pl. diabétesz) állnak. A megfelelő kezelés érdekében fontos a tünetek korai felismerése. Cikkünkből most megtudhatod, hogy mi okozza a húgyúti fertőzéseket, milyen jelei lehetnek és hogyan kezelhetők. Illetve beszélünk arról is, hogy mi utalhat rá, ha négylábú barátod húgykövességgel küzd.

hugyuti fertozesek kezelese

Mit érdemes tudni a húgyúti fertőzésekről és milyen okai lehetnek?

A húgyúti fertőzések baktériumok, gombák vagy más mikroorganizmusok jelenléte miatt alakulnak ki a kutyusoknál, és érinthetik a húgyhólyagot, a húgycsövet, a húgyvezetékeket és ritkább esetben a veséket.
Minden fajtájú és korú kutyánál előfordulhatnak, de leggyakrabban a szukákat érintik. A kutyusoknál a leggyakoribb húgyúti fertőzéseket olyan baktériumok okozzák, mint például az E. coli, amely a bélrendszerből kerülhet át a húgyutakba.

Sok esetben a fertőzés visszatérő, erről akkor beszélhetünk, ha hat hónapon belül legalább két, egy éven belül pedig minimum három fertőzésen esett át az eb.

A húgyúti fertőzések tünetei

Ha fertőzéssel küzd a kutya, arra az alábbi jelek utalhatnak:

  • erőlködés vizelés közben
  • gyakori, kis mennyiségű vizeletürítés
  • balesetek a házban
  • bűzös vizelet
  • a nemi szervek túlzott nyalogatása
  • vér a vizeletben
  • láz
  • fokozott szomjúság
  • energiahiány

FONTOS: Amennyiben kutyusodnál ezen tünetek bármelyikét észleled, mindenképp fordulj állatorvoshoz!

Milyen tényezők növelhetik a húgyúti fertőzések kialakulásának kockázatát?

Bizonyos alapbetegségek vagy egyes gyógyszerek szedése (pl. immunszupresszív készítmények) miatt a kutyák hajlamosabbak lehetnek a húgyúti fertőzésekre. Ezen problémák közé tartoznak a következők:

  • húgykövek
  • vizelet- vagy székletinkontinencia
  • cukorbetegség
  • cushing-kór
  • porckorong betegség
  • anatómiai rendellenességek (pl. húgyvezeték normálistól eltérő helyen végződik a húgyivarszervekben)
  • vesebetegség
  • daganat

Petchef Kutya Ragoka Valogatas

Rágóka válogatás

    A kutyusod motiválása és jutalmazása fontos része a napi kapcsolatotoknak, ehhez jó, ha mindig van nálad néhány extra finom, szuperegészséges falat is.

    Fontos, hogy a jutifali alacsony szénhidrát tartalommal rendelkezzen, ne tartalmazzon semmilyen mesterséges adalékanyagot és glutént sem, ami a kutyáknál is gyakran okoz ételintoleranciát, vagy allergiát.

    Tökéletes választás lehetnek kutyusod jutalmazására a szuper ízletes izlandi tőkehal tallérok, izlandi farkashal bőr rágókák és izlandi tőkehal bőr rágókák is, melyeket fagyasztva szárított eljárással készítünk.

    Nagy segítségedre lehetnek a fogmosások közti lepedék eltávolításában ezek a természetes alapú, tápanyagokban gazdag rágókák. Fantasztikus ízükön kívül intenzív és hosszú rágásélményt biztosítanak, így kedvenced figyelmét is lekötik. Mindennapos fogyasztás mellett kevesebb barna foglepedék és fogkő alakulhat ki, és megszűnhet a kutya rossz lehelete is.

    Ne várj tovább, rendeld meg most kutyusod új kedvenc rágókáit!

    rendelek

A húgyúti fertőzések diagnosztizálása

A húgyúti fertőzések fájdalmasak lehetnek a kutyák számára. Gyors diagnosztizálás és mielőbbi kezelés esetén azonban rövid időn belül megszüntethetők.

Fertőzés gyanúja esetén az állatorvos vizeletvizsgálatot végez. A vizeletmintát cisztocentézissel nyeri. Ez egy egyszerű eljárás, amelynek során egy tűt vezet a kutya húgyhólyagjába, és egy fecskendőbe gyűjti a vizeletet, ezzel minimalizálva annak esélyét, hogy fertőződjön a minta.

A vizeletvizsgálatot követően vizelettenyésztés erősítheti meg a fertőzés gyanúját, valamint meghatározza a kórokozó baktériumok pontos típusát a leghatékonyabb kúra érdekében.

A kutya egészségi állapotától függően az állatorvos további vizsgálatokat is végezhet. Ezek közé tartozhat a vérvétel, az ultrahang, a röntgen és más képalkotó eljárások.

Fontos a pontos diagnózis, ugyanis léteznek olyan húgyúti rendellenességek is, amelyek jelei hasonlóak a húgyúti fertőzésekéhez.

A húgyúti fertőzések kezelése

A húgyúti fertőzések antibiotikumokkal jól gyógyíthatók. Mivel a tenyésztés több napot is igénybe vesz, az állatorvos a fertőzést legvalószínűbb módon okozó baktériumra ír fel antibiotikumot, amit később módosíthat, ha más kórokozó áll a probléma hátterében.

Bizonyos esetekben gyulladáscsökkentő gyógyszereket vagy fájdalomcsillapítókat is ad, attól függően, hogy milyen súlyos, és milyen okai vannak a fertőzésnek. Ha a háttérben egyéb betegségek, kiváltó okok is állnak, szükséges ezek kezelése.

ÉRDEMES TUDNI: Olykor rutin vizeletvizsgálat során is fény derülhet baktériumokra a vizeletben, ez azonban nem jelent minden esetben fertőzést. Az állatorvos csak akkor alkalmaz antibiotikumos kezelést, ha mutatkoznak a húgyúti fertőzés jelei, ugyanis a készítmények gyakori használata ellenállóbb és nehezebben kezelhető baktériumtörzsek kialakulását okozhatja.

Mit érdemes tudni a húgykövességről?

A húgyúti fertőzések húgykövesség kialakulásához vezethetnek, amely magában foglalhatja a homokszerű szemcsék, valamint több kis, illetve egyetlen nagy kő jelenlétét a húgyutakban. A baktériumok ugyanis olyan anyagokat termelnek, amelyek elősegítik a kristályok és kövek termelődését.

De nem csak húgyúti fertőzések állhatnak a húgykőképződés mögött. Lássuk, hogy mi okozhat még kövesedést!

  • A kutya étrendje jelentős szerepet játszhat a húgykövek kialakulásában. A magas fehérjetartalmú, valamint oxalátban és foszforban gazdag étrend növelheti a kőképződés kockázatát. Bizonyos ételek és étrend-kiegészítők is megváltoztathatják a vizelet pH-értékét, ami szintén hatással lehet a kövek kialakulására. A vizelet savas vagy lúgos kémhatása befolyásolja, hogy milyen típusú kövek alakulnak ki. Például a struvit kövek lúgos vizeletben, míg a kalcium-oxalát alapúak inkább savas közegben képződnek.
  • A nem megfelelő folyadékbevitel és a ritka vizeletürítés növeli a koncentrált vizelet kialakulásának esélyét, ami kedvez a kristályok és kövek képződésének

A húgykövek leggyakoribb típusai

Struvit kövek

Nagyon gyakori típus, főként szuka kutyáknál. A kövek magnéziumból, ammóniumból és foszfátból állnak. Akkor keletkeznek, amikor a vizeletben elszaporodnak olyan baktériumok, mint például az E. coli és a Staphylococcus, amelyek növelik az ammónia mennyiségét. Ez kristályosodáshoz és lúgos kémhatású vizelet kialakulásához vezet, elősegítve a kövek képződését.

Oxalát kövek

A kalcium-oxalát húgyköveket a vizelet túlzott ásványi anyag telítettsége, kalciumtartalma és savassága okozza. Egyes kutyafajták örökletes hajlama is hozzájárulhat a problémához, mivel estükben hiányzik a nephrocalcin, egy kalciumot megkötő glikoprotein, amely gátolja a kalcium-oxalát kristályok képződését a húgyutakban. Endokrin betegségekben, például cushing-szindrómában szenvedő ebek szintén hajlamosabbak a kalcium-oxalát kövek kialakulására, a vizeletükben lévő magasabb kalciumszint miatt.

Húgysav (urát) kövek

Megjelenésüket örökletes tényezők (pl. dalmatáknál, bulldogoknál) és májelégtelenség is okozhatja. Májbeteg kutyusok esetében célszerű ellenőriztetni a húgyutakban lévő urát kristályok jelenlétét.

Petchef Erdei Nyul Kutyaeledel Uj2 1

Ismerd meg a PetChef Erdei nyúl menüt!

    Egyre több négylábú idilli életét teszi tönkre valamilyen egészségügyi probléma, ami legtöbbször visszavezethető ahhoz, hogy milyen minőségű étel kerül kedvenced tányérjába.

    Kutyusod máj- és vesebetegséggel küzd, hasnyálmirigy problémáktól szenved, esetleg idős, allergiás vagy cukorbeteg? Akkor válaszd az Erdei nyúl eledelünket!

    A gondosan összeállított monoprotein raguban, a nyúlhús mellett, helyet kapott még egy kis kukoricadara, chia mag, édesburgonya, sütőtök és friss erdei áfonya is. Erdei nyúl eledelünk hipoallergén hatással is rendelkezik, ezért ideális azoknak a kutyusoknak, akik allergiásak más fehérjeforrásra. Csökkentett fehérjetartalma pedig támogatja a vesék szűrő funkcióját, így kifejezetten ajánljuk máj- vagy vese problémák fennállása esetén.

    Kizárólag természetes összetevőkből, állatorvos tanácsadásával készült, frissen főzött eledeleinket még házhoz is visszük nektek!

    Ne várj tovább, rendeld meg most kutyusod új kedvenc eledelét!

    Rendelek

A húgykövesség tünetei

A húgykövességre az alábbi jelek figyelmeztethetnek:

  • gyakori vizelési inger
  • fájdalmas vizelés
  • vér a vizeletben
  • súlyos esetekben ürítési képtelenség (életveszélyes állapotot jelenthet)

A diagnózis általában ultrahangvizsgálattal, röntgennel és vizeletvizsgálattal történik.

A húgykövesség kezelése

A kezelés attól függ, hogy milyen típusú kő alakult ki. Lehet, hogy elegendő az étrend módosítása és a vizelet pH-értékének beállítása, de súlyos esetekben műtéti beavatkozásra is szükség lehet a kövek eltávolításához. A megelőzés érdekében fontos a kiegyensúlyozott étrend biztosítása, a megfelelő folyadékbevitel, valamint a rendszeres állatorvosi ellenőrzés.

Jozsi Doboz Badge New Small 1

Ismerd meg a PetChefet!

Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.

A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben, valamint egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.

  • A recepteket dr. Varga József állatorvos állította össze nem csak az egészség megőrzésére, hanem akár különleges táplálkozási igénnyel rendelkező kutyusok számára is. Eledeleink között megtalálhatóak hipoallergén alternatívák, illetve a máj, a vese, a szőr és bőr, valamint az ízületek támogatására megalkotott menük is.
  • Teljesen tartósítószer- és adalékanyagmentes
  • Rendkívül kényelmes a rendelés, szállítás
  • Ügyfélszolgálatunk közvetlenül elérhető telefonon, bármilyen kérdésben szívesen adunk tanácsot

Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.

Jozsi Doboz Badge New Small 1

Ismerd meg a PetChefet!

Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.

A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben és egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.

  • A recepteket dr. Varga József állatorvos állította össze nem csak az egészség megőrzésére, hanem akár különleges táplálkozási igénnyel rendelkező kutyusok számára is. Eledeleink között megtalálhatóak hipoallergén alternatívák, illetve a máj, a vese, a szőr és bőr, valamint az ízületek támogatására megalkotott menük is.
  • Teljesen tartósítószer- és adalékanyagmentes
  • Rendkívül kényelmes a rendelés, szállítás
  • Ügyfélszolgálatunk közvetlenül elérhető telefonon, bármilyen kérdésben szívesen adunk tanácsot

Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát. Visszatérítési igény esetén töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled! Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.

Házi készítésű főtt kutyaeledeleink

Ünnepi malac

Érzékeny gyomorra

Megnézem

Tanyasi marha

Fokozott energiaszükségletre

Megnézem

Háztáji bárány

A szőr- és bőr támogatására

Megnézem

Szüreti pulyka

Az emésztés támogatására

Megnézem

Erdei nyúl

A máj- és vese támogatására

Megnézem

Atlanti lazac

Az immunrendszer támogatására

Megnézem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük