A játékos és független gondolkodású francia bulldog igazi különleges egyéniség, kicsi, mégis vagány külsővel. Vidám természete, kis mérete és kedvessége tökéletes társsá teszi kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem hiába örvend egyre nagyobb népszerűségnek csakúgy hazánkban, mint a világ többi részén. Cikkünkben összegyűjtöttük minden fontos információt.
Játékos, ragaszkodó, önfejű
A francia bulldog kistestű, mégsem törékeny. Izmos, zömök felépítésű fajta, marmagassága általában 28–31 cm között mozog. Testsúlya felnőtt korban 9–13 kg között alakul, nemtől és testalkattól függően.
Arca lapos, füle denevérre emlékeztet, ez határozza meg különleges külsejét. Lábai rövidek, mancsa kurta.
A fenti színek mellett más jellemzők is előfordulhatnak, például foltos vagy fekete maszkos változatok.
Léteznek ritka és úgynevezett „egzotikus” színű francia bulldog fajták, mint például a blue, vagy a francia bulldog szürke változata. Ez a szín valójában a fekete szín hígított verziója, mely szürkés árnyalatot eredményez. Előfordul blue & tan, lilac, vagy blue fawn néven is. Bár ezek a színek látványosak és népszerűek, fontos tudni, hogy nem részei a legtöbb hivatalos fajtastandardnak, és bizonyos esetekben egészségügyi problémákkal – például rendellenes szőrhullással (CDA) – is társulhatnak. Éppen ezért a szürke francia bulldog választásakor nem árt az óvatosság.
A francia bulldog kiváló társ lehet szinte bárki számára – legyen szó egyedülállókról, párokról, kisgyermekes családokról vagy idősebb gazdákról. Népszerűségének oka barátságos, szeretetteljes és intelligens természete. Bár tanulékonysága az átlagos kutyák közé sorolható, örömmel tanul, és boldoggá akarja tenni a gazdáját. Fontos azonban tudni, hogy rosszul viseli a hosszabb egyedüllétet – így azok számára ideális, akik sok időt tudnak vele tölteni, és valódi családtagként tekintenek rá.
A francia bulldog jellemzői közé tartozik, hogy nem egy ugatós fajta, ami különösen alkalmassá teszi társasházi környezetre is. Társaságkedvelő kutya, aki jól kijön más állatokkal – legyen szó másik kutyáról vagy akár macskáról. Ehhez persze elengedhetetlen a korai szocializáció, melyet kutyaiskola is támogathat.
Házőrző képességeit sem szabad lebecsülni: ha idegent észlel, azonnal jelez, így kiváló jelzőkutya. Harcias jelleme ellenére mérete nem teszi igazán félelmetessé, ám bátor szíve és védelmező ösztönei lenyűgözőek.
A francia bulldog kutyák tulajdonságai között fontos megjegyezni, hogy kifejezetten jól érzi magát lakásban is, mivel nem igényel hatalmas mozgásteret. Rövid orra és lapos arca miatt érzékeny a hőmérséklet-ingadozásokra, így különösen fontos, hogy nyáron hűvös, télen pedig meleg helyen tartózkodhasson.
Nem jellemző rá a rombolás, ha megfelelő figyelmet és törődést kap, így ideális választás olyan gazdiknak, akik egy kedves, nyugodt, de életvidám társra vágynak otthonukban. A rendszeres séták és játékok mellett leginkább a gazdi közelségére vágyik, az öledben vagy melletted heverve érzi magát a legjobban.
A francia bulldog kinti tartása nem ajánlott.
A francia bulldog kiskutya kissé akaratos tud lenni, ami néha megnehezíti a nevelését. Nála különösen fontos a következetesség, ami néha igen nagy kihívás a gazdinak – főleg, amikor az extracuki kutyusoknak kell ellenállni. De ne add be a derekad! Ha a kölyök francia bulldog rájön, hogy mivel tud manipulálni, nem fél majd használni a sármját.
Ha kutyusodat igazán egészségesen szeretnéd etetni, esetleg szőrhullás, vakarózás, mancsrágás vagy bűzmirigyproblémák jelentkeznek, válaszd a Háztáji bárány eledelünket!
Ez a gondosan összeállított monoprotein bárányhúsos ragu hajdinával, quinoával, sütőtökkel, brokkolival és édesburgonyával készül. Könnyen emészthető és hipoallergén, így ideális az allergiás kutyusok számára. Magas omega-3 és omega-6 tartalma segít az allergiás tünetek enyhítésében.
Kizárólag természetes, feldolgozatlan összetevőkből főzött eledelünket állatorvos állította össze — mindezt házhoz is szállítjuk Neked!
Rendeld meg most kutyusod új kedvencét!
Gazdiként nyilván azt szeretnéd, hogy kedvenced minél hosszabb ideig, minél egészségesebben éljen. Lássuk, mi mindent tehetsz ezért!
Az első lépés a megfelelő tenyésztő kiválasztása. Sajnos a francia bulldog népszerűségének és az óriási keresletnek köszönhetően rengetegen szaporítják a jó pénzkereseti lehetőség miatt. A szaporítókat pedig sajnos nem érdeklik a fajta érdekei és az sem, ha valamilyen genetikai betegség öröklődik a vérvonalon. Éppen ezért válassz nagyon körültekintően tenyésztőt!
Miről ismerheted fel a jó tenyésztőt?
A francia bulldogok általában 10-12 évig élnek és szerencsére többnyire egészségesek, de mint minden fajtánál, náluk is előfordulhatnak bizonyos betegségek.
Nézzük most meg, hogy milyen problémákkal találkozhatsz francia bulldog kutyusodnál!
A francia bulldog úgynevezett lapos arcú fajta (Brachycephaly), aminek köszönhetően hajlamos az úgynevezett obstruktív légúti szindrómára, azaz légszomjra. Ezt az egészségügyi problémát az arc rövid szerkezete okozza, amelynek köszönhetően az orr hátsó részén és a torokban található szövetek összenyomódnak. Ennek következményeként:
Ha az arcforma extrém lapos, még az is lehet, hogy műtétre lesz szükség a szabad légzés elősegítésére. A probléma sokkal gyakoribb a szaporítóktól vásárolt állatok esetében, ahol a szülőket nem ellenőrzik kellőképpen.
A lapos arcformának egy másik hátránya, hogy a szemek szinte kidüllednek az arcból. Ezáltal érzékenyebbek a hatásokra és fertőzésekre, valamint jobban ki vannak téve a sérülésveszélynek is. A szemsérülések szaruhártya fekélyhez vezethetnek, amely sürgős orvosi ellátást igényel.
Csakúgy, mint a híres cseresznyeszem szindróma, amikor a harmadik szemhéj mirigye előreesik. Ilyenkor a mirigyet műtéti úton kell visszahelyezni eredeti pozíciójába. Lényeges tudni, hogy ez a betegség is örökletes.
A francia bulldogok más fajtáknál hajlamosabbak a gerinc- és nyakproblémákra. Ez a fajta jellegzetességeiből, a rövid hátsó lábakból, rövid farokból adódik. A gerincfájdalmaktól a porckorongok elcsúszásáig számos probléma kialakulhat. Az egyik leggyakoribb gerincbetegség a csigolyaközi lemezbetegség, amelynek során a csigolyák közti porckorong tokja megreped, a porckorong pedig vagy előredomborul, vagy a gerincvelő irányába csúszik. A kezelés a probléma okától és helyétől függ, lehet pihentetés, gyógyszeres kezelés, de akár műtét is.
A francia bulldogokat oly különlegessé tevő denevérfülek sajnos sokszor betegségek forrásai. A keskeny hallójárat és a szélesen nyitott bejárati nyílás azt eredményezi, hogy a baktériumok és a kosz könnyen bejutnak a fülbe. Itt aztán fertőzést vagy gyulladást okozhatnak még gondos ápolás mellett is. Mindig figyeld, hogy nincs-e vörösödés, váladékozás a füleknél, illetve nem vakarja-e túl sokat kedvenced, és ha igen, akkor mihamarabb forduljatok állatorvoshoz!
A francia bulldog az átlagnál hajlamosabb az allergiára, ami bőrgyulladást okozhat. Az allergia oka lehet környezeti (pl. pollen vagy poratka) vagy étel (pl. bizonyos gabonafélékre, búzára), de okozhatják paraziták (pl. bolha) is. Ezért különösen oda kell figyelni a megfelelő etetésre és kezelésre, ami bár élethosszig szükséges, de csak így lehet kedvenced életminősége kielégítő.
Extra tipp: Bár a legtöbb a francia bulldog hosszú és és boldog életet él, a fenti betegségekre való hajlam miatt érdemes már kölyökkutya korban kisállat biztosítást kötni rájuk. Így még a hosszabb kezelés sem fog különösebb anyagi problémát jelenteni.
A teniszlabda színes, pattog, tökéletesen illeszkedik a szájba és a legszórakoztatóbb és legsokoldalúbb kutyajáték, ami jó pár generáció óta népszerű a kutyusok körében.
A PetChef kínálatában már megtalálod a vidám, egészségbarát teniszlabdákat, melyek télen-nyáron kiváló mókát biztosítanak az örökmozgó ebeknek.
Megnézem
Mivel a francia bulldog az átlagnál hajlamosabb az allergiás megbetegedésekre és testmozgásának időtartama is korlátozott, nagyon fontos hogy mivel és mennyit eteted.
Mire kell figyelned?
Bármennyire is könyörgő szemekkel néz rád a francia bulldogod az asztal mellől, nem minden falat jó ötlet, amit megosztanál vele. Ennek a fajtának érzékeny emésztőrendszere van, és hajlamos az ételallergiákra is, ezért különösen fontos tudnod, mit nem szabad adni neki.
A francia bulldog számára számos élelmiszer kifejezetten káros vagy akár mérgező is lehet. Ide tartozik például a csokoládé, a nyers hús és nyers tojás, valamint a szőlő és a mazsola, amelyek súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. Szintén kerülendők a hagymafélék, az avokádó, a cseresznye, a paradicsom és a gombák, mivel ezek emésztési zavarokat, mérgezést vagy más szervi problémákat idézhetnek elő.
Fontos odafigyelni arra is, hogy kedvenced ne kapjon nagyon zsíros vagy túl sós ételeket, illetve mesterséges édesítőszereket – különösen a xilit nevű anyagot, amely már kis mennyiségben is életveszélyes lehet a kutyák számára. Emellett érdemes mértékkel bánni a kenyérrel és a diófélékkel is, mivel ezek nehezen emészthetők, és emésztési panaszokat okozhatnak.
Ha kutyusodat igazán egészségesen szeretnéd etetni, esetleg kutyusod túlsúlyos, hízékony, érzékeny emésztésű vagy cukorbeteg, válaszd a Szüreti pulyka eledelünket!
Ez a gondosan összeállított monoprotein pulykahúsos ragu barna rizzsel, sárgarépával, zöldborsóval, édesburgonyával és chia maggal készül, alacsony zsírtartalma pedig ideális választás a hízékony, emésztési gondokkal küzdő kutyák számára.
Kizárólag természetes, feldolgozatlan összetevőkből főzött eledelünket állatorvos állította össze — mindezt házhoz is szállítjuk Neked!
Rendeld meg most kutyusod új kedvencét!
A kiegyensúlyozott táplálkozás mellett a betegségek megelőzésében nagy szerepe lehet, ha a törpe tacskó igényeinek megfelelő táplálék-kiegészítőt is adsz kedvencednek.
A francia bulldog kicsi fejének és rövid lábacskáinak köszönhetően nem az a kimondottan sportos fajta. Rövid orrának köszönhetően viszonylag hamar kialakul nála a légszomj, ezért ne terheld túlzottan. Maximum napi 1 óra mozgás ajánlott több részletre elosztva, de ennél kevesebbel is tudja tartani a súlyát, ha megfelelően eteted. Forró nyári napokon óvd a hőségtől, mert könnyen túlmelegszik: ilyenkor a kora reggeli és a késő esti séták a legideálisabbak.
Ettől függetlenül kíváncsi és játékos fajtáról van szó, aki imádja felfedezni a kertet vagy bármilyen biztonságos kültéri területet, és szívesen játszik veled vagy a gyerekekkel. Kifejezetten szereti a mentális erőfeszítést igénylő, gondolkodást fejlesztő játékokat.
Bár ennek a fajtának az ápolása szerencsére nem túl bonyolult, de van néhány fontos dolog, amire érdemes rendszeresen odafigyelni. Szőrzetük szerencsére nem tartozik a leginkább vedlő kutyafajták közé, azonban a francia bulldog szőrhullás ellen is sokat tehetsz, ha heti egy-két alkalommal alaposan átkeféled a bundáját. Ez különösen tavasszal és ősszel ajánlott, amikor természetes vedlési időszak zajlik.
Ezekre figyelj még a francia bulldog mindennapos ápolása során:
Kutyusod motiválása és jutalmazása a napi kapcsolatotok fontos része – ehhez jól jön néhány egészséges falat! Fontos, hogy a jutalomfalat alacsony szénhidráttartalmú legyen, mesterséges adalékok és glutén nélkül, hiszen ezek ételintoleranciát vagy allergiát okozhatnak.
Az izlandi tőkehal tallérok, izlandi farkashal- és tőkehal bőr rágókák tökéletes választás. Ezek a natúr kutya rágókák segítenek a fogmosások közti lepedék eltávolításában, fantasztikus ízük és hosszú rágásélményük pedig leköti kedvenced figyelmét.
Mindennapos használatukkal csökkenhet a barna foglepedék, fogkő, és javulhat a kutya lehelete is. Rendeld meg most kutyusod új kedvenc rágókáit!
Megnézem
A francia bulldog egy viszonylag fiatal fajta, valamikor a XIX. század második felében alakult ki. Eredetileg Nagy-Britanniából származik, ahol az angol bulldog kistestű változatának szánták. A francia bulldog akkori ősei aztán textilszövőkkel, csipkekészítőkkel kerültek Franciaországba, mivel szállításuk igen könnyű volt: mindössze egy hátizsákba is befértek.
Nagy-Britanniába csak a XIX. század végén kerültek vissza az első példányok, ahol eleinte kicsúfolták a furcsa külsejű kisméretű kutyusokat nagy denevérszárnyakra emlékeztető füleik miatt. A fajta szabvány első leírása 1888-ban történt, a fajta neves példánya, egy Loupi elnevezésű francia bulldog alapján. A francia bulldog fajta elsőként Párizsban terjedt el, de hamarosan meghódította az európai kutyatulajdonosok szívét is. Ma már világszerte az egyik legkedveltebb kistestű fajta.
Rendelj frisset a kutyádnak – és zsebeld be a 10% kedvezményt!
Frissen főtt, házi készítésű kutyaeledelek, amiket kutyusod biztosan imádni fog – te pedig most 🎁 10% kedvezménnyel rendelheted meg neki a frissen főtt, emberi minőségű eledeleket!
👉 Használd a kuponkódot: PC-BLOG10(10.000 Ft feletti rendelésnél, egyszeri alkalommal váltható be)
A kedvezmény aktiválásához kattints az alábbi kuponra!:
Rendszerünk automatikusan levonja a kedvezményt a Kóstoló csomag árából.
Bármikor felhasználható, nem kötelező az első rendelésnél beváltani.