Keresés a cikkek között

A kiskutya nevelése – így lesz szófogadó kedvenced

Petchef Kiskutya Nevelese

Megérkezett végre a várva várt kiskutyánk, ember legyen a talpán, aki ellent tud állni a szőrgombóc tutujgatásának, azoknak a könyörgő szemeknek. A szeretet kimutatása nagyon is helyénvaló, sőt, kívánatos, de érdemes magunkat is a kezdetektől rendszabályozni: az elkényeztetés hamar megbosszulja magát.

A kutya nevelése az önismeret magasiskolája. Megvizsgáltuk-e már, hogy önmagunkkal mennyire vagyunk következetesek? Mert a kutyánkkal tényleg annak kell lennünk, ő ugyanis nem érti emberi természetünk mindennapi kis önáltatásait. Jó, csak ezt az egy fagyit eszem meg fogyókúra alatt, vagy vár a munka a home office-ban, de még egy epizódot megnézek a kedvenc sorozatomból. Ha a kutyánkkal néha engedékenyek vagyunk, néha pedig szigorúak, összezavarjuk. Egyik nap még felmehet a kanapéra, a másik nap pedig tilos. Ez nem fog működni. Állítsunk fel szabályokat tehát, melyeket megtanul követni, azután figyeljük meg, milyen természetesen idomul a rendhez, amiben biztonságban érezheti magát.

Petchef Kiskutya Nevelese 2 1

A kölyökkutya motivációi: étel, játék, dicséret

A kiskutyák szerencsére nem túl bonyolult lények. Esznek, isznak, alszanak, figyelik a körülöttük zajló világot. Érdemes azonnal elkezdeni a tanítgatásukat, hogy mielőbb beilleszkedjenek új környezetükbe, megszokják a napi rutint.

A cikk az ajánló után folytatódik...

Ismerd meg a Tanyasi marha főtt menüt!

Ha kutyusodat igazán egészségesen szeretnéd etetni, esetleg fáradékony, nagy mozgásigényű, válogatós, cukorbeteg, magas tápanyagszükségletű vagy még kölyökkutyus, válaszd a Tanyasi marha eledelünket!

Ez a gondosan összeválogatott marhahúsos monoprotein ragu barna rizzsel, sütőtökkel, édesburgonyával és áfonyával készül, magas fehérjetartalma pedig támogatja az izomzat, csontok és fogak fejlődését.

Kizárólag természetes, feldolgozatlan összetevőkből főzött eledelünket állatorvos állította össze — mindezt házhoz is szállítjuk Neked!
Rendeld meg most kutyusod új kedvencét!

Megnézem
Petchef Tanyasi Marha Kutyaeledel Uj2 1

A helyes viszony kialakítása az evéssel

Nemcsak a kutyus idegrendszere, hanem az emésztőrendszere is folyamatos fejlődésben van az első években. Nem mindegy, mikor és mit adunk neki enni, milyen szokásokat alakítunk ki benne. Meg kell tanulnia, hogy nincs kunyerálás, nasizás, nem habzsolunk, nem piszmogunk, nem játszunk az étellel. Megint csak a jól bevált következetesség kártyáját húzzuk elő: a rendszeresség, az azonos időben etetés, a kiváló minőségű eledel választása meghálálja magát hosszú távon.

Elkerülhetjük az emésztőszervi problémák kialakulását, ha friss, teljes értékű alapanyagokból készített főtt ételt adunk kölyökkutyánknak, ami könnyen emészthető, adalékoktól mentes, így nem allergizál. A PetChef kínálatában érdemes körülnéznünk, ha nincs időnk minden nap kímélő, de tápanyagokban gazdag ételt készíteni kedvenc négylábúnknak.

Játékból és dicséretből sosem elég

Hamar megmutatkozik, hogy mivel motiválható a kutyusunk: az éhenkórászokat jutalomfalatokkal, míg a kis hebrencseket az imádott labdájukkal vehetjük rá a tréningezésre. Akárcsak az embergyerekek, a kiskutyák is a játékból tanulnak a legtöbbet, a gazdival töltött időnek pedig minden perce aranyat ér. Alapösztönük, legalábbis jó esetben, hogy meg akarnak felelni, így a pozitív megerősítés jobban működik náluk a büntetésnél. Egy simogatás, szóbeli dicséret és persze még több játék az, ami rögzíti a jó viselkedésmintát.

A kiskutya nevelése: mit kell megtanulnia háziállatunknak?

A kiskutyák előtt még csak épp kezd kinyílni a világ, és mi máris szabályok hadával vesszük őket körbe. Ez így van rendjén, az együttéléshez szükség van egy keretrendszerre, ami megkönnyíti a közös életet. A legfontosabb leckéket a következő pontokban foglaltuk össze:

Szobatisztaság

Ha a gazdi érdekeit tartjuk szem előtt, akkor az első tananyag a szobatisztaságról szól. Persze szoros versenyben a cipők megrágásának tilalmával. Szerencsére nincs nehéz dolgunk, elég, ha megszoktatjuk vele, hogy ébredés és evés után kisvártatva kimegyünk vele sétálni, hogy megtanulja az ürítkezési rendet.

A cikk az ajánló után folytatódik...

Izlandi fogtisztító rágóka válogatás

Kutyusod motiválása és jutalmazása a napi kapcsolatotok fontos része – ehhez jól jön néhány egészséges falat! Fontos, hogy a jutalomfalat alacsony szénhidráttartalmú legyen, mesterséges adalékok és glutén nélkül, hiszen ezek ételintoleranciát vagy allergiát okozhatnak.

Az izlandi tőkehal tallérok, izlandi farkashal- és tőkehal bőr rágókák tökéletes választás. Ezek a natúr kutya rágókák segítenek a fogmosások közti lepedék eltávolításában, fantasztikus ízük és hosszú rágásélményük pedig leköti kedvenced figyelmét.

Mindennapos használatukkal csökkenhet a barna foglepedék, fogkő, és javulhat a kutya lehelete is. Rendeld meg most kutyusod új kedvenc rágókáit!

Megnézem
Petchef Kutya Ragoka Valogatas

Harapdálás, rágcsálás

Örökmozgó kiskutyánk a rágcsáláson keresztül ismerkedik a környezetével, mivel egyrészt nem tudja, hogy az a papucs nekünk fontos, értékes, másrészt azzal sincs tisztában, hogy a harapdálással nekünk fájdalmat okoz. Konzekvens felnőttként már kezdettől jelezzük, hogy ez nem kívánt viselkedés, Ne hagyjuk rá kölyökként, mert később nehezebb lesz kinevelni belőle ezt a rossz szokást.

Szocializáció

A kutya számára a világ tele van izgalommal: szagokkal, zajokkal, emberekkel, állatokkal, mindenféle felfedezésre váró kalanddal. Apró lépésekben, persze a megfelelő oltások után, minden nap egyre tovább merészkedve vezessük be kedvencüket a társasági életbe, engedjük világot látni. Tanítsuk meg neki, hogy nem kell félni az ismeretlentől, érdemes barátkozni más kutyákkal, emberekkel, a veszélyekre pedig hívjuk fel a figyelmét.

Petchef Kiskutya Nevelese 3

A cikk az ajánló után folytatódik...

Kakizacsi tartó

A PetChef új kakizacsi tartója stílusos kiegészítője a sétáknak, kirándulásoknak. Az oldalán található karabinerrel egyszerűen rögzítheted akár pórázra, akár táskára, így mindig kéznél van, ha a kutyus után takarítani kell.

Nem fordul elő, hogy otthon marad vagy sérül a kakizacskó. Igazán strapabíró anyagból készült, ezért megannyi sétán hű szolgálatot tehet.

A kakizacsi tartó anyaga bioműanyag, ezért nem csak trendi kiegészítője a kakizacsinak, hanem még környezetbarát is.

Megnézem
kakizacsi tartó

A kölyökkutya nevelése: otthon vagy iskolában?

Ha kezdő kutyatartók vagyunk, mindenképp ajánlott felkeresni egy kutyaovit, ahol ellátnak bennünket hasznos tanácsokkal a helyes nevelési módszereket illetően. Így még idejekorán feltárhatjuk a korai magatartási problémákat, illetve kedvencünk új barátokra is szert tehet.

A felelős állattartás, mint láthatjuk, nem ördöngösség: szeretet, következetesség és türelem a kulcsszavai. Kutyáink egészséges, boldog életét megtámogathatjuk minőségi, házi kutyaeledellel, hogy minél tovább maradjanak hű társaink, játszópajtásaink.
Kutyaeledeleinkről itt olvashatsz további hasznos információkat!

Ismerd meg a PetChefet!

Kutyaeledeleinket frissen főzzük, emberi fogyasztásra alkalmas, természetes és friss alapanyagokból. A hagyományos tápokhoz képest sokkal nagyobb arányban maradnak meg az ételekben a hasznos tápanyagok és vitaminok a lassú főzési eljárásnak köszönhetően.

A kutyák jó étvággyal, szívesen fogyasztják és már az első héten pozitív változás figyelhető meg a közérzetükben, valamint egészségi állapotukban: több energia, allergia enyhülése, jobb emésztés, fényesebb bunda és egészséges testsúly.

  • A recepteket dr. Varga József állatorvos állította össze nem csak az egészség megőrzésére, hanem akár különleges táplálkozási igénnyel rendelkező kutyusok számára is. Eledeleink között megtalálhatóak hipoallergén alternatívák, illetve a máj, a vese, a szőr és bőr, valamint az ízületek támogatására megalkotott menük is.
  • Teljesen tartósítószer- és adalékanyagmentes
  • Rendkívül kényelmes a rendelés, szállítás
  • Ügyfélszolgálatunk közvetlenül elérhető telefonon, bármilyen kérdésben szívesen adunk tanácsot