GY.I.K.
A PetChef egyenesen az ajtód elé hozza a kutyusod igényeire szabott, egészséges főtt eledeleket, előre kimért adagokban, fagyasztott vákuumcsomagolásban.
Receptjeinket dr. Varga József állítja össze, aki 25 éves pályafutása alatt már több ezer kutyán segített.
Kizárólag prémium alapanyagokkal dolgozunk, melyeket mi is bátran megennénk. Beszerzőink gondosan megvizsgálnak minden egyes termelőt, hiszen a hormonokkal vagy módosított génszerkezettel rendelkező alapanyagok éppúgy károsak, akár a tartósítószerek.
Szemben az iparilag előállított tápokkal, melyekre csak annyi kerül, hogy "hús és állati melléktermék", mi hiszünk a teljes transzparenciában: nálunk pontosan tudod mi kerül kedvenced tálkájába.
A kész eledeleket gondosan leteszteljük és minden adagot megkóstolunk, hogy kedvenced garantáltan a legjobbat kapja.
A PetChef eledelek frissen főzve készülnek, valódi összetevőkből.
Szemben a konzerves vagy száraztápokkal, a hasznos tápanyagok és vitaminok megmaradnak. Tartósítószereket valamint egyéb ízfokozókat pedig nem tartalmaznak eledeleink.
A természetes és minőségi alapanyagokból álló kutyaeledeltől kutyusod több vitalitással és energiával fog rendelkezni, fényesebb lesz a bundája, allergiás tünetei enyhülni fognak vagy teljesen meg is szűnnek, testsúlya optimális marad, valamint a várható élettartama is meghosszabbodik.
Napjainkban egyre gyakrabban hallani kutyusoknál krónikus gyulladásos, valamint számtalan egyéb (például daganatos) betegségek kialakulásáról, illetve említhetnénk az erős allergiás tünetek jelenlétét is. Ezen problémák legtöbbje a nem megfelelő táplálkozásra vezethetőek vissza, melyet az iparilag előállított tápokban található tartósítószer, ízfokozók, színezékek, valamint más adalékanyagok okoznak.
Hisszük, hogy kutyusod is megérdemli a lehetőséget, hogy természetes alapanyagokból összeállított eledelhez juthasson. Ételeink állatorvosi felügyelettel lettek megtervezve, teljesen adalékmentes eljárással. A gondosan válogatott összetevők biztosítják a megfelelő tápanyagot négylábú családtagod számára.
A PetChef-el etetett kedvenceken már az első héten észrevehető pozitív változásokat tapasztalhatsz meg, amit számos eddigi elégedett vásárlónk is alátámaszt. Hisszük, hogy ételeink által kutyusod egy hosszabb és egészségesebb életet tölthet el oldaladon.
Igen! Ezért hoztuk létre Kóstoló csomagunkat, ami minden ízből tartalmaz egy kis adagot. Ha bizonytalan vagy, hogy melyik PetChef eledel tenne kedvenced kedvére, ez neked való!
Weboldalunkon többféle eledel közül válogathatsz. A kosárba helyezés előtt kiválaszthatod kutyusod súlyát, így a neki megfelelő méretű heti adagokat szállítunk egyenesen az ajtóhoz.
Rendelés során válaszd ki a kívánt szállítási napot! A szállítási napon SMS-ben értesítünk a csomagod várható érkezési időpontjáról. Neked így már csak a tálalás és kedvenced visszatartása a habzsolástól a feladatod. 🙂
Röviden összefoglalva: a kutyusod érdekeit szem előtt tartva:)
Receptjeinket dr. Varga József állatorvos állította össze, melyeket képzett konyhai csapat készít el, külön erre a célra felszerelt ipari konyhában, ami nem csak az itthoni, hatóságilag szabályozott követelményeknek felel meg, hanem az általunk megfogalmazott legmagasabb elvárásoknak is.
Konyhánk ezenkívül rendelkezik a nemzetközileg elfogadott egységes ISO 9001 és ISO 22000 minősítéssel is.
Nincs! Mi csak egészséges, tartósítószer- és adalékmentes eledeleket készítünk kedvenceinknek.
Mi a PetChefnél kiemelten fontosnak tartjuk a környezettudatos szemléletet és a hulladéktermelés visszaszorítását.
Éppen ezért dobozaink, valamint a bennük található szigetelés teljes mértékben újrahasznosított anyagokból készülnek, emellett szigetelésünk komposztálható anyagból készül. Tasakjaink BPA mentesek és újrahasznosíthatóak, ezért gyűjtsd őket Te is szelektíven!
Büszkék vagyunk arra, hogy üzemünk megfelel a nemzetközi standardnak számító élelmiszer-biztonság irányítási rendszer követelményeinek. Ennek megfelelően rendelkezünk ISO 9001 és ISO 22000 tanúsítvánnyal, HACCP engedéllyel valamint természetesen a NÉBIH által kiállított engedélyekkel is.
Az általunk támasztott megfelelőségi követelmények azonban még ezeknél az előírásoknál is magasabbak. Kedvenced eledelét a legmagasabb minőségi elvárásokkal, valamint odafigyeléssel készítjük el, biztosítva az általunk megfogalmazott standardot.
Igen! Vásárlásoddal te is hozzájárulsz ahhoz, hogy egy rászoruló kutyuson tudjunk segíteni!
Minden megvásárolt doboz után a PetChef 100 Ft-ot adományoz az Elveszett Állatok alapítványnak, valamint rendszeresen adományozunk ételeinkből a Westie Rescue Hungary egyesületének is. Mert kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk.
Tudjuk, hogy a boltban kapható tápok jobbnál-jobb képekkel és hatásos marketing fogásokkal illusztrálják összetevőiket, de elolvastad már, hogy pontosan mi is van bennük?
Nagyon sok táp esetében a pontos beltartalom nincs, vagy csak "halványan" van feltüntetve. Mindenki látta már a "hús és állati melléktermék" vagy "húsliszt" fogalmát, de vajon mit is jelent ez pontosan? A húsliszt elhullott állatokat jelent (pl.: marha, ló, sertés vagy egyéb jószág) amik nem kerülhetnek már forgalomba, szárított majd ledarált (őrölt) maradványa. Koránt sem a legkiválóbb alapanyagok. És miért is adnánk kedvencünknek olyan terméket amiről nem tudjuk, hogy pontosan mit tartalmaz?
Napjainkban egyre gyakoribbak az étkezésre visszavezethető megbetegedések mint a rák, allergia, elhízás, diabétesz stb., köszönhetően a nem megfelelő táplálásnak. Hiszen ki lenne egészséges a mesterséges ízfokozókkal és tartósítószerekkel teli, barna égetett golyóktól?
Mi a PetChefnél hiszünk a teljes transzparenciában: pontosan tudod, hogy mi kerül kedvenced tálkájába. Ételeink teljesen természetesek, így semmilyen oda nem illő anyagot nem tartalmaznak. Nem beszélve arról, hogy a valódi alapanyagból készült eledeltől kedvenced is sokkal jobban érzi magát és több energiája lesz a fontos dolgokra. 🙂
A weboldalunkon található blogcikkek fülön, valamint a Facebookon található „Főttel etetek” csoportunkban, ahol a PetChef ügyfélszolgálata készséggel válaszol az etetéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre.
A házilag-elkészített nyers étrend összetételében nagyon változó lehet, ezáltal kiegyensúlyozatlan és hiányozhatnak belőle a megfelelő tápanyagok. Ebből kifolyólag a nyers hús-alapú étrend követése komoly egészségügyi problémákat okozhat, különösen fiatal fejlődő állatoknál.
A hőkezelés során a mikroorganizmusok és baktériumok elpusztulnak, ezért biztonságosabb a főtt étrend. Számos közleményben leírták a nyers etetéssel kapcsolatos kockázatokat, beleértve a klinikai tüneteket, így a pajzsmirigy túlműködést, és a belső sérüléseket, mint például a gyomor-bélcsatorna perforációt és a fog törését. Kórokozókat szintén izoláltak a házilag elkészített és a kereskedelmi forgalomban kapható nyersételekben.
Fontos, hogy ne becsüljük alá a betegséget kiváltó kórokozok átvitelének a veszélyét, amit a BARF étrend követése magában rejthet!
Azok a kedvencek, amelyek a nyersetetés során fertőződtek, patogén/zoonótikus baktériumokat üríthetnek a bélsarukkal, melyek a gazdáikra nézve közvetlenül fertőzőek lehetnek. Az ember fertőződése az élelem konyhai feldolgozása során is előfordulhat.
Összefoglalva:A fertőzés megelőzésének legjobb módja, ha a háziállatoknak nem nyerstáplálékot adnak.
Kóstoló csomagunk minden ízből tartalmaz egy 160g-os tasakot, így kipróbálhatjátok, hogy melyik íz a kutyusod kedvence.
Rossz étvágyú kutyusod számára pedig további segítséget jelenthet az eledelek melegítése, a fincsi PetChef ízek kombinálása, a játékos tálalás a habzsolásgátló tálunkban, a kiadós mozgás és egy jól megszokott etetési idő és rutin kialakítása is. Ezen felül pedig finnyás kedvencednek extra ízeket is csempészhetsz a finom falatok közé további fűszerek hozzáadásával, ilyen például a petrezselyem, az oregánó, a bazsalikom, a gyömbér, a rozmaring vagy a kakukkfű. Ha további tippeket és trükköket is olvasnál a válogatós kutyusok kapcsán, nézd meg blogcikkünket!
Mivel tudjuk, hogy számodra is fontos kedvenced egészsége és számít mivel eteted, ezért örömmel segítünk az átszoktatási időszakban. Az átszoktatási időszak betartása fontos kedvenced számára, hiszen egy új ételfajtát kell a pocakjának befogadnia és emésztésének megszoknia.id=
Gondolj csak bele, te hogyan éreznéd magadat, ha hónapokig gyorséttermi ételen élnél, majd hirtelen egy fitness tálat raknának eléd...? Az új diétára át kell hogy szokjon kutyusod emésztése és ehhez bizony fokozatosság és idő kell, hogy elkerüljük a hasmenést.
A javasolt adagolásban az etetési útmutatónk segít, amit egyébként minden új rendelésnél mellékelünk neked a dobozba.
- 1-3 nap 1/4 PetChef -3/4 régi eledel
- 4-6 nap 1/2 PetChef - 1/2 régi eledel
- 7-10 nap 3/4 PetChef - 1/4 régi eledel
Azon kedvencek esetében akik már főtt ételt kapnak, nem szükséges az átszoktatás.
Kutyusod optimális testsúlyának megtartásához azonban aktivitásától függően lehetséges hogy több, vagy akár kevesebb eledel szükséges az általunk javasoltnál. Igény szerint változtass az adagoláson, vagy ha bizonytalan vagy, konzultálj az állatorvosoddal, illetve vedd fel velünk a kapcsolatot bátran!
Kutyus súlya | Normál életmód (Ajánlott adag) | Aktív életmód vagy kölyökkutya (Ajánlott adag) |
1-3 kg | 160g | 280g |
4-7 kg | 280g | 400g |
8-12 kg | 400g | 600g |
13-16 kg | 600g | 800g |
17-21 kg | 800g | 1000g |
22-26 kg | 1000g | 1400g |
27-31 kg | 1200g | 1600g |
32+ kg | 1600g | igény szerint |
Etetés előtt 24 órával tegyél át egy tasakot a hűtőbe, így lesz ideje másnapra felengedni (alternatívaként meleg vízbe is rakhatod néhány percre).
Tálalást követően ajánlott megmikrózni az ételt, hogy szobahőmérsékletre melegedjen.
Soha ne a csomagolásban mikrózd, mindig szedd ki előtte egy külön tálba!
A doboz kibontása után tedd a tasakokat a mélyhűtőbe, így biztosítva a hosszú szavatosságot.
3 hónapos kortól kedvenced már kaphat PetChef eledelt. Fokozatos átszoktatás ajánlott, csakúgy mint a felnőtt kutyáknál.
A PetChef eledelek kizárólag a legjobb minőségű alapanyagokból készülnek, amiért a kutyusok szinte már rajonganak, még a nagyon válogatósak is 🙂
Nemcsak az íze fantasztikus, de mivel minőségi alapanyagokból készül, kutyusodon hamar észre fogod venni a változást.
Ha bizonytalan vagy, hogy melyik PetChef eledel tenne kedvenced kedvére, válaszd a Kóstoló csomagunkat, ami minden ízből tartalmaz egy kis adagot.
Ha új vásárlóként az első Kóstoló csomag íztesztje során úgy tapasztalod, hogy kutyusodnak valamilyen oknál fogva nem tetszenek a PetChef eledelek, akkor Tiszta tányér garanciánk keretében visszatérítjük a termék teljes árát.
Tiszta tányér garanciánk kizárólag új vásárlóként az első Kóstoló csomagra érvényes. A visszatérítés nem vonatkozik a szállítási költségre és egyéb díjakra.
Visszatérítési igény esetében töltsd ki a Visszatérítés és csere oldalunkon található űrlapot, és ügyfélszolgálatos kollegáink hamarosan felveszik a kapcsolatot Veled!
Természetesen igen! Mivel mindegyik eledelünk főtt étel, a különböző ízek között nem szükséges már átszoktatás.
Eledeleink bármelyike adható cukorbeteg kutyusnak. Mindegyik ételünk alacsony glikémiás indexű szénhidrátokat tartalmaz, melyek lassan szívódnak fel a kutyus szervezetében, ezért nem emeli meg hirtelen a vércukor szintet sem. Az édesburgonya kifejezetten cukorbetegeknek ajánlott, ezt minden eledelünk tartalmazza.
Kutyusok esetén az ajánlott sótartalom 100g eledelben 0.25g - 1.5g, ez a PetChef esetében 0.6g só / 100g mennyiséget jelent, vagyis egy optimális középtartománnyal bír minden eledelünk.
Mivel a sótartalom valamivel magasabb, mint a tápok esetében, ezért a kutyus többet ihat bizonyos esetekben. Ez nem ad aggodalomra való okot semmilyen tekintetben, hiszen a megfelelő hidratáláshoz a megfelelő folyadékbevitel elengedhetetlen, ami a szervezetre is jótékony hatással bír.
Receptúráinkat és fűszerezésüket dr. Varga József állatorvos segítségével alkottuk meg. Minden fűszert a kutyusok számára optimális mennyiségben tartalmaznak eledeleink, melyek pozitív hatással van a kutyusok szervezetére és emésztőrendszerére.
Rozmaringot (prémium minőségű szárított őrlemény formájában) az összes receptünk tartalmaz, a kurkuma és a gyömbér azonban csak a kengurus eledelünkben van.
Az új diétára át kell hogy szokjon kutyusod emésztése, ehhez pedig fokozatosság és idő kell, hogy elkerüljük a hasmenést. A javasolt adagolásban az etetési útmutatónk segít, amit minden új rendelésnél mellékelünk.
- 1-3 nap 1/4 PetChef -3/4 régi eledel
- 4-6 nap 1/2 PetChef - 1/2 régi eledel
- 7-10 nap 3/4 PetChef - 1/4 régi eledel
Ez egy olyan fokozatos átállást biztosít, amely az érzékeny gyomrú kutyusok számára is tökéletesen megfelelő.
Mivel nem használunk színezéket, így természetes, hogy néha észreveszel az eledel árnyalatán némi változást.
Ez annak köszönhető, hogy a zöldség és hús alapanyag amit használunk, néha más-más árnyalatú. Az eledel teljesen természetes összetevőkből áll, így a színárnyalattól függetlenül biztos lehetsz benne, hogy a legjobbat adod kedvencednek.
Neked ezzel már nem kell foglalatoskodnod. A PetChef eledelek főtt ételek, amik kutyusod igényeire szabva készülnek el a legkiválóbb alapanyagok felhasználásával.
Annak érdekében, hogy az étel megőrizze frissességét valamint a benne rejlő tápanyagokat is, vákuumozásos eljárással csomagoljuk az eledelt.
Ez biztosítja, hogy felnyitáskor ugyanolyan friss legyen mint amikor elkészült.
Vákuumozás után gyors-sokkolásos eljárással lefagyasztjuk -23 fokra, így az eledel akár egy évig is friss marad kedvenced számára.
Hála a vákuum-technológiának, valamint a gyors-sokkolásos eljárásunknak, a PetChef eledelek tartósítószer és adalékok nélkül képes elállni 1 évig fagyasztva, megőrizve ez ételben rejlő fontos tápanyagokat.
Amennyiben hűtőben tárolod felbontás nélkül, az eltarthatóságuk 8 nap. Felbontás után 2-3 napon belül használd fel az eledelt!
A PetChef ételeit macskák is nyugodtan ehetik, a természetes összetevők az ő egészségükre is jótékony hatással vannak. Arra azonban figyelni kell, hogy nekik sokkal magasabb a fehérje igényük, valamint kevesebb szénhidrátra van szükségük. Ennek érdekében javasoljuk, hogy a PetChef menüit utólag egészítsd ki hússal, hogy a tápanyagigényüket fedezni tudd.
A PetChef Magyarország és Szlovákia egész területére szállít a GLS munkatársai segítségével, Budapesten és környékén (Fót, Dunakeszi, Budakalász) pedig saját csapattal dolgozunk, azonban előfordulhatnak olyan napok, amikor ezekre a területekre is átadunk néhány csomagot a GLS futárszolgálatnak.
Egyelőre kizárólag Szlovákiába szállítunk, a GLS futárszolgálat segítségével.
A kiszállítás díja sávosan változik: minél többet rendelsz, annál kedvezőbb.
- 1 heti adag: 1.490 Ft
- 2 heti adag: 890 Ft
- 3 heti adag: 490 Ft
- Havi adag és felette: INGYENES!
Természetesen! A személyes átvétel kizárólag a rendelés során a weboldalon elérhető időpontok közül, az általad kiválasztott naptól lehetséges. Az átvételre a kiválasztott naptól számítva 7 munkanap áll rendelkezésedre a Fóti üzemünk telephelyén (2151 Fót, Keleti Márton u. 7.) található csomagátvételi pontunkon nyitvatartási időben (H-P 10:00 - 17:00).
Fóti üzemünk csomagpontján történő személyes átvételek esetén az alábbi fizetési módok közül választhatsz:
- Előre fizetés: bankkártyával vagy PayPal-lal
- Helyszínen történő fizetés: KIZÁRÓLAG bankkártyával
Kiszállítás Budapesten minden hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 9:00-17:00 között.
Vidéki szállítás minden kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. A kívánt napot a rendelés véglegesítésénél tudod kiválasztani.
A szállítási napot vagy címet e-mailen vagy telefonon módosíthatod. Változtatási igényedet kérlek mihamarabb jelezd felénk, mert a szállítást megelőző napon már nem tudjuk ezt módosítani. Korábbi szállítási és személyes átvételi időpontot, mint ami a weboldalon elérhető, nem tudunk biztosítani!
A PetChef kutyaeledelek mindig előre kiporciózott adagokban érkeznek meg. Egy heti rendelés 7 db fagyasztott tasakot tartalmaz, hogy kutyusod a hét minden napján egészséges eledelt ehessen.
Ételeinket a főzést követően azonnal lefagyasztjuk és hozzád is így juttatjuk el, így mindig frissen és a lehető legtöbb zamattal kapod meg.
A konzervekkel ellentétben mi nem alkalmazunk tartósítószereket, sem magas hőmérséklettel való kezelést, hiszen ez utóbbival a tápanyagtartalom nagy része elvész.
Annak érdekében, hogy az eledel megőrizze frissességét, valamint a benne rejlő tápanyagokat, mi vákuumozásos eljárással csomagoljuk az eledelt. Ez biztosítja, hogy felnyitáskor ugyanolyan friss legyen, mint amikor elkészült.
Vákuumozás után gyors-sokkolásos eljárással lefagyasztjuk, így az eledel egy évig is friss marad kedvenced számára.
Ebben az esetben ne add oda kedvencednek az ételt. Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy a sérült csomagot cserélni tudjuk a legrövidebb időn belül!
Természetesen! Sőt támogatjuk is, hiszen így környezettudatosan tudunk mi is dolgozni, hiszen nem kell annyiszor futárainknak a környezetet terhelni és neked is jobban megéri!
Mindenben segítünk! Hívj minket, vagy írj e-mailt, amelyik kényelmesebb számodra. Mi azonnal megoldjuk a problémádat;)
A PetChef eledelek árai a kutyusok súlyától és a kiválasztott menütől függően változnak. Amennyiben szeretnél a PetChef mellé száraztápot is adni kutyusodnak, úgy az eledelek napi adagja és ezáltal az összege is feleződik. Már a vegyes etetéssel is jelentősen hozzájárulsz kedvenced egészségének javulásához.
-
Bankkártyás fizetés OTP SimplePay segítségével
Webáruházunkban Visa, Visa Electron, Maestro és MasterCard bankkártyákkal tudsz fizetni az OTP rendszerén keresztül. Tranzakciód az OTP Bank Nyrt. nemzetközileg elismert, biztonságos, minden szükséges hitelesítéssel ellátott fizetési rendszerén keresztül valósul meg. Bankkártyád adatai webáruházunkhoz nem jutnak el. -
Készpénzes vagy bankkártyás fizetés futárnak (utánvét)
Házhoz szállítás esetén a futárnál készpénzzel és bankkártyával is tudod rendezni kedvenced eledelét. Utánvétes fizetés esetén kezelési költséget számítunk fel. -
PayPal fizetés
A rendelés leadása után átirányítunk a Paypal weboldalára a tranzakció befejezéséhez. Ha még nincs PayPal fiókod, akkor először regisztrálj a PayPal oldalán és csak utána add le rendelésed. (American Express kártyával is a Paypal "bejelentkező" oldalán tudsz fizetni.) Segítség a regisztráláshoz itt.
A hűségpontok a rendelés teljesítése (sikeres szállítást követően) után kerülnek jóváírásra. A legközelebbi rendelésekor már látni fogod a rendelkezésre álló hűségpontokat a fiókodban.
buckoerika0621 –
2 Tacsi kutyusom van az idősebbik nagyon válogatós de ezek az ételek ízlenek nekik a kajájukhoz keverve adom nekik biztos hogy fogok rendelni önöktől örülök hogy rá találtam az oldalra
monikasz720827 –
Nagyon megvagyok elégedve a termékkel.
Kutyusom imádja mindet.
tigrismerien –
Kedves Csapat!
Személyes ismeretségünk Józsi dokival, így adott volt a finomabbnál finomabb falatok kipróbálása. Egy szuper Csapat vagytok! Emberileg is maximális hála, hogy gondoltok a kutyikra, Akik nekünk gazdiknak, a szemünk fényei. Kiváló minőség, és teljesítmény, amit produkáltok! Köszönet, hogy megkönnyítitek a mindennapokat! A bizalom teljes, hiszen tudható, hogy kiváló minőségű étkeket kapunk!
Lelkes kiskutyus gazdija tolmácsolja azt az örömöt, amit minden csomag érkezésénél látni rajta. 🙂
Kata –
Hihetetlen válogatós kutyám van, de ezeket egytől-egyig elpusztította és tökéletesen tisztára nyalta a tányért. Azóta mindenkinek ajánlom ezt a szuper ételt.
kovacskiralyviktoria –
Fantasztikus!! 3 kis yorki eszi, ebből egy, borzasztó válogatós, egy cukorbeteg, egy pedig túlsúlyos. Mióta ezt kapják, fényesre van nyalva a tányér 😄 köszönjük!! Rendelem a következő adagot 😁
krisztinabozsik244 –
Nagyon elégedett vagyok a termékükkel – a törpetacskóm meg pláne : ) nagyon igényes minden, a táplálék, a kiszerelés, a csomagolás amiben küldik, az egész honlap, a prospektusuk, egyszóval: PROFI, így csupa nagybetűvel! Örülök, hogy rátaláltam erre az igazi kutyabarát oldalra!
Gaxa –
Carlos kutyusunk 12 éves. Nagyon szeretjük, vigyázunk az egészségére. Teljes mértékben elégedett az ízekkel: esténként nagyon várja a finom falatokat; s tökéletesen tiszta tányér marad utána.
Gazdiként maximálisan elégedett vagyok: a kiszállítással, a csomagolással, az adagok kiporcíózásával.
Boldog vagyok, hogy Rátok találtunk! Gratulálok az ötlethez, megvalósításhoz!
irenpoor –
Kettő yorki kutyusom van, az egyik nagyon válogatós, de ennek ellenére nagyon szereti mindegyik ezeket az ételeket. Örülök neki, hogy rá találtam ezekre a szuper eledelekre .Köszönjük !
Margit –
A kutyánk imádják ! Szuper
Sárándi Henrietta –
Nekünk eddig bevált két csomagot vettünk eddig izlik neki mindegyik az én kis Spiccem nagyon válógatos kis kutyus,de azóta,hogy meglátja már nyalja a szája szélét. 🙂 Szerencsére nagy váltás vagyis leszoktatás nem történt,én azért főztem neki is,persze kimondottan fűszer nélkül,hiszen tudjuk nem fűszerezhetünk mint ha magunknak főznénk,jó persze volt mikor olyat készítettem,és kapott egy kis foghagymát, hiszen azt tudjuk a foghagyma jó hatással van, mivel féreghajtó azt azért tettem bele. Előtte sok mindent kiprobáltunk nem nagy sikerrel. A Petchef viszont úgy látom jó lesz, és nem kell kisérletezni. Petchef előtt azért kapott száraz illetve nyers tápot is,de egyik sem bizonyult jónak. Mindenkinek ajánlani tudom. Jajj mi is megkóstoltuk nagyon finom már azt mondtuk elvesszük tőle mert nagyon bejön nekünk is. ” Na jó ez csak vicc volt” 🙂 🙂
Sárándi Henrietta –
Kedves Csapat!
Nekünk eddig bevált két csomagot vettünk eddig izlik neki mindegyik az én kis Spiccem nagyon válógatos kis kutyus,de azóta,hogy meglátja már nyalja a szája szélét. 🙂 Szerencsére nagy váltás vagyis leszoktatás nem történt,én azért főztem neki is,persze kimondottan fűszer nélkül,hiszen tudjuk nem fűszerezhetünk mint ha magunknak főznénk,jó persze volt mikor olyat készítettem,és kapott egy kis fokhagymát, hiszen azt tudjuk a fokhagyma jó hatással van, mivel féreghajtó azt azért tettem bele. Előtte sok mindent kiprobáltunk nem nagy sikerrel. A Petchef viszont úgy látom jó lesz, és nem kell kisérletezni. Petchef előtt azért kapott száraz illetve nyers tápot is,de egyik sem bizonyult jónak. Mindenkinek ajánlani tudom. Jajj mi is megkóstoltuk nagyon finom már azt mondtuk elvesszük tőle mert nagyon bejön nekünk is. ” Na jó ez csak vicc volt” 🙂 🙂
Maya –
Maya allergiás a halra. Az ügyfélszolgálat segítségével kicserélték bárányosra. Köszönöm szépen 😊Nagyon elégedett vagyok. Maya szereti a petchef menüt.
Vass Erzsébet –
Nagyon jó,Brúnó imàdja🥰
zsofi911125 –
Megérkezett a rendelés kint is hagytam egy csomagot. Egyszerüen hihetetlen volt, ahogy megérezte az illatát ott legyeskedett amíg meg nem kapta. Tisztára és fényesre nyalva a tányér. Innentől csak ezt fogom adni neki. Köszönöm hogy vagytok 🥰
Réka –
Imádjuk!!😍 A 6 éves bichon havanese kiskutyám hihetetlenül válogatós, ezt viszont annyira szereti, hogy az összes íz után fényesre nyalja a tányért, nagyon örülök, hogy rátaláltam.🥰